X Akták főszereplője: David Duchovny!
David William Duchovny (/dʊˈkʌvni/; New York, 1960. augusztus 7. –) amerikai színész, forgatókönyvíró, rendező, producer, regényíró és énekes-dalszerző. Legismertebb alakítása az FBI-ügynök Fox Mulder az X-akták című sci-fi-sorozatban, illetve az író Hank Moody a Kaliforgia című dráma sorozatban. Mindkét szereppel Golden Globe-díjakat, illetve egyéb jelöléseket szerzett. Fox Mulder szerepében feltűnt mindkét X-akták-filmben. Élete: Kisgyerekként régész akart lenni, de elég korán belecsöppent a színészetbe.11 évesen játszott először az iskolai színjátszókörben. A külsejével azonban már ekkor sem volt elégedett: túl nagynak találta az orrát. Ezért eleinte nem rajongták körül a lányok. A tanári pályafutásról időközben lemondott. New Yorkba már azzal a céllal költözött vissza, hogy színészként próbál érvényesülni. Egy ideig egy kocsmában dolgozott, hogy további színészi tanulmányit finanszírozni tudja. 2008-ban szexfüggősége miatt Duchovny kapcsolata megromlott Téa Leonival, és önként rehabilitációra vonult. Még ebben az évben a Daily Mail újságban cikket közöltek, miszerint viszonya van egy magyar teniszoktató nővel, Pakay Edittel, de ezt Duchovny sikeresen cáfolta, és az újság utólag bocsánatot kért. Miután a botrányok elültek, Duchovny kibékült feleségével, és újra összeköltöztek . Duchovny 1997. május 6-án elvette Téa Leoni színésznõt. 1999.április 24.-én megszületett elsõ közös gyermekük Madelaine West Duchovny, majd 2002 június 15-én második gyermekük Kyd Miller Duchovny .Malibuban él a család. Magánéletében viszonylag visszafogott.1996-ban a People magazin 50 legszebb embere közé választották. Érdekességek – Tudtad róla?
– Vegetáriánus és nem fogyaszt vörös húsokat.
– Allergiás a fémre (ezért nem hordta a sokszor a jegygyûrûjét).
– Beszél franciául és latinul.
Eredetileg tanár szeretett volna lenni, de a színészet kedvéért lemondott róla és visszaköltözött New Yorkba. Ahogy ez egy fiatal ismeretlen színésznél lenni szokott, mindenféle munkával finanszírozta tanulmányait, többek közt kocsmáros is volt. Ezután egyre több filmben kapott kisebb szerepeket, pl játszott a Twin Peaks néhány epizódjában. Az X-akták sikere nem meglepő, hiszen az embereket mindig is érdekelték az UFO összeesküvés elméletek, a sorozatban pedig az idegen lényes átívelő szál mellett rengeteg egyedi epizód is feltűnt. A gumiembertől a különböző rejtélyes lényekig minden volt. Duchovny annak ellenére, hogy az utolsó évadokban már nem vállalta a főszerepet, a 2016-ban újraindított sorozatban visszatér Fox Mulderként partnerével, Scully ügynökkel
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: