1848–49-es forradalom és szabadságharc!

1848–49-es forradalom és szabadságharc!

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a modern nemzeti identitás egyik alapkövévé vált, mivel egyszerre törekedett az egyéni szabadságjogok kivívására és a nemzeti önrendelkezés megteremtésére. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Habsburg-ház csak az Orosz Birodalom katonai beavatkozásával tudott győzedelmeskedni. Az 1848–49-es szabadságharc a magyar nemzet történetének Magyarországon talán legismertebb háborús konfliktusa. Előzmények! Magyarország a török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc elbukása után erősen korlátozott, mégis meglévő önállóságot élvezve volt része a Habsburg Birodalomnak. Az 1723-ban elfogadott Pragmatica sanctio törvényesen is rendezte a Habsburg uralkodó és a magyarországi rendek viszonyát. Az egyetlen komolyabb további előrelépést ezen a területen 1848-ig az 1791. évi X. törvénycikk jelentette, amely biztosította az ország jogi függetlenségét a birodalom többi tagállamával szemben.  “A magyar mélyen aludt. Eközben nyelvét felejté, nemzeti színét veszté. Sok azt hitte, nem eszmél már fel többé, s el van olvasztva. De a magyar felébredt; mily halovány színben, mily torzalakban, ki-ki előtt ismeretes.” Az 1847 novemberében Pozsonyban összeült – később utolsónak bizonyult – rendi országgyűlésen a reformpárti erők által létrehozott Ellenzéki Kör és a „fontolva haladókat” tömörítő Konzervatív Párt lépett föl határozott programmal. Utóbbiak jelentős mértékben bírták a bécsi udvari körök támogatását is. A téli hónapok során patthelyzet alakult ki, ebbe a helyzetbe hozott döntő fordulatot a február 22-ei párizsi forradalom híre. Kossuth Lajos március 3-án elmondott beszéde fogalmazta meg programszerűen az ellenzék követeléseit: független magyar bank felállítását, a honvédelmi rendszer átalakítását, jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet és magyar független felelős nemzeti kormányt. A végső lökést a reformok ügyében végül 1848. március 15-e jelentette, amikor a pesti radikális forradalmi ifjúság vér nélkül érvényt szerzett a 12 pontnak. Március 11-én a bécsi tanuló ifjúság petíciót nyújtott be a császárhoz; Pesten az Ellenzéki Kör hasonlóképpen elfogadott március 12-én tartott gyűlésében egy Irinyi József által fogalmazott 12 pontból álló kérvényt: Mit kiván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.’

1. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
3. Évenkinti országgyülést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Urbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék. képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
12. Unio.
Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Annak elhatározását, hogy ezt a 12 pontos kérvényt az országgyűlésnek, vagy az országos ellenzéki választmánynak nyújtsák be, a március 14-én délután tartandó gyűlésre halasztották. Eközben érkezett Pestre a hír, hogy Bécsben 13-án kitört a forradalom és a bécsi tanuló ifjúság petícióját az országgyűlési rendekkel elfogadtatta; e hír hatása alatt, midőn a gyűlés (a szónokok Klauzál Gábor, Nyáry Pál, Irinyi József voltak) az utóbbi indítványt fogadta el, a határozattal elégedetlen ifjúság Petőfi, Jókai, Vasvári vezetésével a Pilvax-kávéházba ment és ott a Közvélemény asztalánál elhatározta, hogy másnap, azaz 15-én reggel az egész városban kihirdeti a 12 pontot. Jelen voltak: Petőfi, Jókai, Bozai Pál, Bulyovszky Gyula, Vasvári Pál, Sükei Károly, Telepi György, Hamary Dániel és még néhányan. Gyülekezési helyül a Pilvax-kávéházat jelölték ki, a gyülekezés idejéül a reggeli 8 órát. Petőfi megígérte, hogy még az éjjel költeményt is ír az alkalomra és azt maga fogja elszavalni. Aznap korán reggel Petőfi Sándor a Pilvax kávéházba sietett, ahol az ifjak összegyűltek. Vasvári Pált és Bulyovszky Gyulát találta ott, Jókai Mór lakására hívta őket, ahol a 12 ponthoz proklamációt szerkesztettek. Petőfi 8 óra körül társaival a Pilvax-kávéházba ment, a kitűzött időre csak hatan jelentek meg (Petőfi, Jókai, Bulyovszky, Sebő, Gaál Ernő és Hamary Dániel). Itt Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. Innen indultak el az előzetes megállapodás szerint először a jogi egyetemhez az Egyetem utcába. Annak udvarán már egy csapat tanuló várt rájuk s ott rögtön széket hoztak Petőfi és Jókai számára, itt Petőfi újból elszavalta előző éjjel írt költeményét, a Nemzeti dalt, Jókai pedig fölolvasta a 12 pontot. Innen az Újvilág utcai orvosi egyetemre mentek, itt is félbeszakították az egyetemi előadásokat és az előbbihez hasonlóképpen jártak el az udvaron, később pedig a mérnöki és bölcseleti kar hallgatói előtt; ugyanez történt az egyetemi téren is. Ekkor már nemcsak az ifjúság vette őket nagy tömegben körül, hanem az utcáról is nagy közönség csatlakozott hozzájuk, mely nőttön nőtt. “A nyomdatulajdonos engedett, és a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva ezrével kerültek elő a gyorssajtó alól, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső dacára szüntelen gyülekező közönségnek.” Ezek voltak a szabad sajtó első lépései. Míg a nyomtatás tartott, Petőfi, Jókai, Vasvári, Egressy és Irányi beszédet intéztek a néphez. Ekkor Petőfi negyedszer szavalta el a Nemzeti dal című költeményét. Csak délfelé oszlott szét a forrongó tömeg, megállapodva abban, hogy délután az államfogságban levő Táncsics Mihály kiszabadítására mennek Budára.

Rögtön választottak egy rendre ügyelő választmányt, melynek Petőfi is tagja volt. A nép, ideiglenes választmányát a tanács és polgárság választmányával egyesítendőt kinevezve, kívánta, hogy Táncsics Mihály, aki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van Budán – miután kimondatott, hogy cenzúrai törvények nálunk nincsenek, nem is voltak soha – szabadon bocsáttassék, és a censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától. E kívánata teljesítésére ½ 5 óra tájt átment Budára, s a hatósági épület udvarán zászlóalja köré gyűlve, állhatatosan állt jogai kívánatai mellett, míg választmánya által kijelentették: hogy a helytartótanács e három pontba egyezett bele: 1. Táncsics kiadatása, 2. a cenzúra eltörlése, 3. sajtóbíróságnak a nép közüli választatása; s egyúttal kimondta, hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni: ha azzal maga a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni. Zichy Ferenc, a helytartótanács elnöke, azonnal szabadon bocsátotta Táncsicsot, a nép önkezeivel vonta át kocsiját Budáról a Nemzeti Színház teréig, s bevonult a színházba. Másnap, március 16-án már Pest vármegye alispánja, Nyáry Pál, Rottenbiller Lipót Pest városának alpolgármestere és mások álltak a mozgalom élére és így vált az országos jelentőségűvé. A forrongó nép legelső teendője volt a nemzetőrség azonnali életbeléptetését követelni, s evégre aláírásgyűjtésbe kezdtek, néhány óra alatt több ezer aláírás gyűlt össze. A nép követelte a fegyvereket. A katonai hatóság jelentette, hogy csak 500 fegyvert adhat, mert a többi Komáromba vitetett. Lenn pedig a nép, mely már ekkor mintegy 20–25 ezerre ment, követelte a fegyvereket s fenyegetőzött, hogy feltöri az arzenált, ha fegyvert nem kap. Ekkor alválasztmányt neveztek ki a fegyverek kiosztása tárgyában, s egyórai tanácskozás után Rottenbiller alpolgármester a teremben, Jókai pedig a városház terén összegyűlt népet nyugtatta meg azon tervezet közzétételével, hogy az illető tömegek városnegyedenként külön oszolván, száz-száz férfit válasszanak ki maguk közül, akik óránként felváltva mint nemzetőrök az éjjel kivilágított város nyugalma fölött őrködjenek. A többi fegyverek kiadását a következő napokon fogják sürgetni.

Ezalatt Kossuth Bécsben tárgyalt a Habsburg vezetőkkel. V. Ferdinánd király először nem akarta szentesíteni a pozsonyi országgyűlésen előző nap megszavazott feliratot, azonban 16-án hajnalban – hallva a Pest-Budán történtekről – kénytelen volt engedni.

Március 15-én a bécsi forradalom hírére magyar küldöttség indult a pozsonyi országgyűlésről a császári városba, s időközben Pesten is kitört a forradalom. Március 16-án Bécsbe is eljutott a pesti forradalom híre. Az udvar meghátrált, s kénytelen volt engedni a pozsonyi küldöttség követeléseinek. Hozzájárult március 17-én gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez. Beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába. Megígérte, hogy a király szentesíti a reformtörvényeket. A gróf Batthyány Lajos vezetésével megalakuló új kormány már nem a királynak, hanem az ország választott képviselőinek, a magyar országgyűlésnek tartozott felelősséggel. Ezért tehát független, és felelős kormány volt. Március 23-án az országgyűlés felsőtábláján Batthyány Lajos, a március 17-én kinevezett miniszterelnök, kihirdette minisztériumának névsorát.

Az utolsó rendi országgyűlés által elfogadott áprilisi törvényeket az uralkodó, V. Ferdinánd király április 11-én szentesítette. Ez fordulópontot jelentett a magyar történelemben, az ország gazdasági-politikai-kormányzási rendszere óriási változáson ment keresztül. Az áprilisi törvények alapján Magyarország csaknem független ország lett. Kimondták Magyarország és Erdély egyesülését. A törvények biztosították a polgári fejlődést, a felzárkózási lehetőséget nyugathoz. Megkezdődött a jobbágyrendszeren és a nemesi kiváltságokon alapuló feudális rendszer felszámolása. A jobbágyfelszabadítást is kitűzték, ennek módját azonban egyelőre nem rendezték.

Az új országgyűlés

Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Az első népképviseleti országgyűlési választásokat, az áprilisban elfogadott V. törvénycikk alapján, június második felében tartották. A hivatalos megnyitóra július 5-én, Pesten került sor. Az országgyűlés a szabadságharc végéig együtt maradt, bár részben kicserélődött képviselői állománnyal. Az üléseket december 31-éig Pesten tartották. Ezt követően a hadiállapot változása miatt az üléseket Debrecenbe helyezték át.

Nemzetiségi kérdés

Bővebben: Magyarországi nemzetiségek 1848–49-ben

Az áprilisi törvények hiányosságai közé tartozott a jobbágyfelszabadítás halogatása és a nemzetiségi kérdés rendezetlensége. A magyar siker hatására a Magyarországon élő nemzetiségekben is feltámadt a nemzeti érzés. 1848-ban már nem elégedtek meg anyanyelvük kisebb-nagyobb használatával. Magukat, mint külön nemzetet akarták elismertetni az ország határain belül. A magyar vezetők azonban erről hallani sem akartak. Szerintük anyanyelvüktől függetlenül országunk minden lakója az egységes magyar nemzet tagja.

A horvát országgyűlés ugyancsak szembehelyezkedett a magyar kormánnyal és nyíltan a bécsi udvar támogatását élvezte. (Megjegyzendő, hogy a horvátok évszázadok óta jelentős, a Monarchián belüli kiváltságokat élveztek.) A szerbek ugyanazt akarták mint a szlovákok. Ők Karlócán tartottak gyűlést. A magyar forradalommal való szembefordulásuk egyik fő okát épp a horvát előjogok képezték, a szerb vezetők szerették volna ezeket a maguk számára is megkapni, de nem így történt. Az erdélyi románok a román nemzet egyenjogúságát, a jobbágyok felszabadítását akarták. Ők Balázsfalván tartották gyűlésüket. A románok szembefordulásának fő oka az elmaradt jobbágyfelszabadításban kereshető.^[17] Ezt a magyar szándék szerint is napirendre kellett volna tűzni, de adminisztratív okok miatt (az erdélyi országgyűlés összehívásának nehézkes, késedelmes volta) erre még később került sor, mint Magyarországon. A szlovákok nyelvi egyenjogúságot, nemzeti jelvények használatát, úrbéri törvény földnélküliekre való kiterjesztését akarták. Liptószentmiklóson tartottak gyűlést. Egyedül a ruszinok és a szlovének voltak azok, akik nem fordultak szembe a magyarokkal.

A szerb vezetők és a horvát országgyűlés egyaránt a bécsi udvarhoz fordult segítségért. A szerbeket már korábban, a 16. században maga mellé állította Ausztria, amikor azok a mohácsi tragédia után, 1526 végén Cserni Jován vezetésével felkelést indítottak a törököktől is szorongatott Szapolyai János ellen, akivel szemben a Habsburgok a magyar királyi trónt akarták megszerezni. Bécs természetesen mindent meg is tett az ellentétek kiélezése érdekében. A Habsburgok előbb titokban, majd nyíltan is támogatták a magyar forradalom ellen irányuló szerb felkelést és a horvátok támadását. A horvátok és a szerbek, akiknek területén határőrző egységek álltak már a 18. század óta, rendelkeztek bizonyos mértékű katonai tapasztalatokkal. A „szerb kártyát” az osztrákok a Rákóczi-szabadságharc során egyszer már kihasználták, de akkor még nem csináltak akkora vérfürdőket, mint 1848–49-ben. 1848 szeptemberében lemondott a kormány, több minisztere a tárgyalási politika kudarca miatt Batthyány lemondása után az ország egy időre végrehajtó hatalom nélkül maradt. Így egy darabig, bár hivatalosan a kormány lemondott, ideiglenesen még vállalták adminisztratív feladatok elvégzését, az új kormány felállásáig. A végrehajtó hatalmat a szeptember 16-án alapított ideiglenes, majd az országgyűlés határozata alapján véglegesített Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) gyakorolta, amelynek feladata Batthyány védelmi intézkedéseinek vizsgálata és támogatása volt. A testület elnöke Kossuth Lajos volt. Szeptember végére a törvényhatóságokba kormánybiztosok kerültek, és a gazdaság átállt a haditermelésre. A szerbek felkelését nem sikerült elfojtani, a Bánság legfontosabb erődjei Arad és Temesvár kicsúszott a magyar igazgatás alól. Október 3-án az uralkodó Lamberg halálhírére (akit Pestre érkezésekor a hajóhídon a felháborodott tömeg meglincselt) feloszlatta a magyar országgyűlést, Jellasicsot pedig Magyarország teljhatalmú királyi biztosává és a magyar fegyveres erők főparancsnokává nevezte ki, mivel későn értesült kínos pákozdi vereségéről. Ez adta meg a jelet a magyar kormányzatnak eddig sem nagyon engedelmeskedő császári és királyi tiszteknek.