William Shakespeare hatása az irodalomra!
William Shakespeare [ˈwɪljəm ˈʃeɪkspɪə] (1564. április 26. (keresztelő) – 1616. április 23.) angol drámaíró, költő, színész. Az angol nyelvű drámaírás egyik legnagyobb alakja, világirodalmi öröksége és hatása a világ minden táján fellelhető. Angliában mint a nemzet dalnokát tisztelik („Bard of Avon”, vagy egyszerűen „The Bard” vagy „az avoni hattyú”). Püthagorasz szerint a költők lelke haláluk után hattyútestbe költözik, talán ezért nevezte Benjamin Jonson drámaíró a kortársát „Avon édes hattyújának”. Műveit az élő nyelvek majd mindegyikére lefordították, és színműveit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Shakespeare azon kevés drámaírók közé tartozik, akik mind a komédia, mind a tragédia műfajában számos maradandó művet alkottak. Shakespeare korában az angol helyesírás általában, és különösen a családnevek írása még meglehetősen változatos volt. Az író apja, John, Stratford-upon-Avon iratai szerint, tizenhat különböző módon írta le a nevét, és általában a Shaxpeare változatot használta. William Shakespeare maga is hol Shakspere-nek, hol Shakspeare-nek, hol pedig Shakespeare-nek írta a nevét, de jogi iratokon a Shaxper, Shakp és Shaks rövidítéseket is használta. A név különben gyakorinak számított, Shakespeare idejében csak Warwickshire grófságban huszonnégy településen éltek ilyen nevű emberek, és közülük hármat Williamnek hívtak. William Shakespeare életére vonatkozóan a hiteles történeti források eléggé szórványosak. Születésének pontos dátuma ismeretlen. Mivel az újszülötteket legfeljebb pár nappal születésük után keresztelték (Shakespeare esetében 1564. április 26-án), feltételezik, hogy 1564. április 23-án született, a Julián naptárt véve figyelembe. 1616. április 23-án bekövetkezett halálának dátuma megegyezik Anglia védőszentje, Szent György ünnepének dátumával; ennek eredményeképpen a megegyező dátumok erősen megnövelték Shakespeare mítoszát. Az író életében Angliában a Julián naptárt használták. A Gergely-naptár – amelyet a katolikus országok 1582-ben vettek át – Shakespeare halálát május 3-ára teszi. 1582. november 28-án, 18 éves korában feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, aki ekkor már három hónapos terhes volt. A Shakespeare házasságkötését követő esztendőkről hasonlóképpen kevés dokumentummal rendelkezünk. 1583. május 26-án Stratfordban megkeresztelték elsőszülött lányát, Susannát, 1585 februárjában pedig az ikreket: fiát, Hamnetet és lányát, Judithot. Hamnet 11 éves korában, ismeretlen okból meghalt; 1596. augusztus 11-én temették el. Egyes források feltételezik, hogy fia halála befolyásolta Shakespeare-t a Hamlet (1601) megalkotásában. Az ikrek születése utáni időszak látszólag eseménytelenül zajlott Shakespeare életében. Neve 1592-ben bukkan fel először a londoni színházi körökben. A kihagyás miatt az irodalomszakértők az 1585 és 1592 közötti időszakot „elveszett évek”-nek nevezik, és életrajzírói ennek az időszaknak tulajdonítják kétes szerzői eredetű munkáit is. Ezekben az években különböző legendák keringtek róla. Nicholas Rowe, első életrajzírója szerint Shakespeare Stratford-upon-Avonból Londonba menekült, hogy elkerülje az ellene indított bűnvádi eljárást, melyben őzek orvvadászatával vádolták. Egy másik történet szerint Shakespeare Londonban a színházpatrónusok lovai ellátásával kezdte színházi karrierjét, és beszélték, hogy vidéki tanító is volt egy darabig – mind megannyi hallomásból származó mendemonda. A fellelhető dokumentumok tanúsága szerint Shakespeare londoni tevékenysége során elegendő vagyont gyűjtött össze ahhoz, hogy házat vásároljon London Blackfriars nevű negyedében, azonkívül megvegye Stratford akkori második legnagyobb házát is, a „New Place” néven ismert épületet. Shakespeare 1611 körül visszavonult Stratfordba, ahol akarata ellenére belekeveredett egy legelő-bekerítési perbe egy olyan terület kapcsán, amelynek jövedelmeiben anyagilag is érdekelt volt. Sokak megdöbbenésére semleges pozícióba helyezkedett, csak azt kívánta elérni, hogy saját jövedelme biztosítva legyen. Shakespeare-t a Stratford-upon-Avon-beli Holy Trinity (Szentháromság) nevére szentelt templomban temették el, két nappal halála után. A sírja mellett álló mellszobra alkotás közben ábrázolja a költőt. Minden évben, Shakespeare születésének ünnepén, új lúdtollat helyeznek a szobor kezébe. Valamikor 1623 előtt az írónak emlékművet állítottak a templom északi falában; a féldombormű írás közben ábrázolja. A felirat Nestorhoz, Szókratészhez és Vergiliushoz hasonlítja. Sírja kőfedelén a felirat megátkozza mindazokat, akik csontjait megkísérelnék eltávolítani nyughelyéről. A népszerű legenda úgy tartja, hogy Shakespeare sírjába a költő teste mellé kiadatlan műveit is eltemették, erre azonban senki nem talált még bizonyítékot. A sírt a Shakespeare által írt sírfeliratban foglaltaknak megfelelően, az elmúlt századok folyamán nem nyitották fel. Körülbelül 150 évvel Shakespeare halála után (a mai napig fennálló) kételyek merültek fel munkáinak szerzői hitelessége körül. Ezek jó néhány más szerző felé mutatnak, úgymint: Francis Bacon, Christopher Marlowe, és Edward de Vere, Oxford grófja. Bár ezeket az alternatív elméleteket az akadémiai körök egyöntetűen elutasítják, a téma iránti közérdeklődés a mai napig folytatódik, különösen Oxfordban. Shakespeare irodalmi teljesítménye nem merül ki a költészet és a drámaírás magas fokú művelésében; írásaiban az emberi élet egyes aspektusai, és a legkülönbözőbb érzelmek árnyalt ábrázolása mellett tömören és világosan kifejezett filozófiai gondolatok is megjelennek. Munkái 1588 és 1616 között születtek, bár az egyes művek keletkezésének ideje, és így azok sorrendje is bizonytalan. Hogy Shakespeare mikor kezdett el írni, már homályba merült, de korabeli utalások arra mutatnak, hogy néhány darabja már 1592-ben színre került Londonban. Életrajzi kutatók szerint színházi karrierje az 1580-as években kezdődhetett. 1594-től kezdve Shakespeare színdarabjai megjelentek az akkori gyakorlat szerinti kvartó(wd) kiadásokban (quarto, a könyvlapokat kétszeresen meghajtották, hogy egy oldalból négyet kapjanak). 1598-ra neve már ismertté vált, és megjelent a darabok címoldalán is. Színészi munkáját saját és mások darabjaiban színdarabírói sikerei ellenére sem adta fel. Idejét rendszerint megosztotta London és Stratford között. 1606-ban Shakespeare alig írt új drámát, és az 1613 után írtakat már nem neki tulajdonítják. Shakespeare első munkáit a kor konvencionális stílusában írta. Nyelvezete nem mindig felelt meg a szereplők természetének; a színészek inkább kijelentették, semmint eljátszották mondanivalójukat. A kritikusok szerint például a nagylélegzetű beszédek a Titus Andronicus-ban inkább visszatartják, mint előmozdítják a cselekményt, és A két veronai nemes szövegét mesterkéltnek nevezik. Nemsokára azonban Shakespeare a tradicionális stílust saját szabadabb kifejezésmódjával oldotta fel. Karrierje folyamán mindvégig keverte ezt a két stílust, ami különösen érzékelhető a III. Richárd és a Rómeó és Júlia című darabjaiban. Irodalmi szakértők gyakran emlegetnek négy periódust Shakespeare írói pályájában. 1590-ig főleg római és olasz mintára írta komédiáit és történelmi darabjait, az akkoriban népszerű és tradicionális krónikázásnak megfelelően. A második periódus Rómeó és Júlia (Romeo and Juliet) tragédiájával kezdődött 1595-ben, és 1599-ben a Julius Caesar-ral fejeződött be. Ezekben az években írta meg legnagyobb komédiáit. Az ún. tragikus periódusban (1600-1608) Shakespeare főképpen tragédiákat írt, 1608 és 1613 között tragikomédiákat (abban az időben Angliában ezt a műfajt „romance”-nak nevezték).
Legtöbb kritikus szerint Shakespeare művészetének csúcspontját tragédiáival érte el. Hamletet – első tragédiája hősét – többször emlegetik világszerte, mint bármely más Shakespeare-alakot, különösen híres monológja miatt: „Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés.” („To be, or not to be: that is the question.”) Míg a befelé forduló Hamlet fatális hibája a habozás, a darabot követő tragédiák hősei, mint Othello és Lear király, elkapkodott, rossz ítélőképességüknek lesznek áldozatai. Shakespeare tragédiáinak cselekményei gyakran forognak ilyen és ehhez hasonló végzetes hibák körül, melyek aztán felborítják a rendet, tönkreteszik a hőst, rendszerint azokkal együtt, akiket szeret. Az Othelló-ban a cselszövő Jago addig tüzeli Othello féltékenységét, míg az megöli ártatlan és szerető feleségét. Lear király elkövet egy tragikus tévedést azzal, hogy feladja hatalmát, és ezzel elindítja a lavinát, ami lánya meggyilkolásához, és Gloucester grófja kínzásához és megvakításához vezet. Frank Kermode kritikus szerint, „A darab sem a jó szereplők, sem a hallgatóság számára nem nyújt enyhülést, ami a kegyetlenségeket illeti.” („The play offers neither its good characters nor its audience any relief from its cruelty”). A Macbeth című drámában, Shakespeare legrövidebb és legtömörebb darabjában, Macbethet és feleségét, Lady Macbethet féktelen ambíciója a királyi trón birtoklásáért királyuk meggyilkolásához vezeti, majd bűntudatuk mindkettőjüket tönkreteszi. Ehhez a darabhoz Shakespeare természetfeletti erőket is fűz a három baljóslatú boszorkány személyében. Utolsó nagy tragédiái, az Antonius és Kleopátra (Anthony and Cleopatra) és a Coriolanus, Shakespeare legjobb költészetét tartalmazzák; az amerikai származású angol költő és kritikus, T. S. Eliot szerint Shakespeare legsikeresebb tragédiái. Shakespeare-t már saját idejében is tisztelték mint költőt és színdarabírót, de tekintélye csak a 19. században érte el mai magaslatát. A romantikusok zseniként emlegették, a viktoriánusok hősként tisztelték, és különböző irodalmi mozgalmak ismételten felfedezték műveit.Shakespeare kánonja világszerte maradandó hatást gyakorolt a színházra, a költészetre, és általában az irodalomra. Az író a drámai műfajt jellemrajzzal, cselekménnyel, új témákkal bővítette, nyelvi újításokat vezetett be. Míg meg nem írta a Rómeó és Júliát, Shakespeare korában az írók nem tekintették a romantikus szerelmet méltónak arra, hogy tragédiát faragjanak belőle, és a monológokat főképpen információközlésre használták. 1610-ben visszavonult és végleg hazaköltözött. Nem törődött a műveivel és kiadásaival és nem foglalkozott a művei utóéletével sem. 1613-ban utolsó darabjának előadásán a színháza leégett. 1623-ban jelent meg első gyűjteménye. Úgy gondolják, hogy Shakespeare-nek a gyorsan jött hírneve és sikerei csak arra voltak jók, hogy biztosítsa a megélhetését és jövedelmét a visszavonultság éveire.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: