Ki volt és miért olyan híres Szent-Györgyi Albert!

Groningenben akarta letenni a holland trópusi orvosi vizsgát, annak a gyakorlati részén viszont megbukott. A helyi egyetem professzora, Hartog Jacob Hamburger alkalmazta tanársegédnek, Szent-Györgyi a kutyakísérletek sipolyműtéteinél segédkezett neki. Emellett különböző (biokémiai, mikrobiológiai, élettani) kísérleteket végzett; 1922 és 1925 között 33 cikket írt. Ekkor kezdett el foglalkozni a sejtlégzés, a biológiai oxidáció kérdéskörével. Az 1920-as években ez egy sokat kutatott és vitatott téma volt. Szent-Györgyi volt az első, aki egy elméleti cikkében feltételezte, hogy az oxigén, az oxidáló enzimek és a szubsztrátjuk között egyszerűbb közvetítő molekulák (például borostyánkősav) is szerepet játszhatnak. Felkeltette figyelmét, hogy a mellékvese rendellenes működése miatt kialakuló Addison-kórban a betegek bőre megbarnul, és ezt hasonló folyamatnak vélte, mint amikor egyes növények (burgonya, alma) vágott felülete barna lesz (valójában a két folyamatnak nincs köze egymáshoz). Utóbbiról ismert volt, hogy az oxidációs folyamatok terméke, ezért a mellékvese kivonatát kezdte vizsgálni. Felfedezett egy erős redukáló tulajdonságot mutató anyagot, amely (ideiglenesen) javította a mellékveseirtott macska tüneteit. Úgy vélte, hogy egy, az anyagcserét befolyásoló hormont találhatott meg, olyasmit, mint a szintén a mellékvesében termelődő adrenalin, vagy az éppen akkor nagy szenzációt keltő inzulin. Szent-Györgyi úgy sejtette, hogy valami nagy dologra bukkant, és 1924 végén levélben támogatást kért Henry Dale-től, az egyik legnevesebb, Nobel-díjas angol fiziológustól. Dale hajlandó volt egy szerény ösztöndíjjal támogatni, és laboratóriumi helyet is biztosított számára a Nemzeti Orvostudományi Kutatóintézetben. Munkája során hamar kiderült, hogy az a reakció, amire anyaga kimutatását alapozta (az ezüst-nitrát megfeketedése) az adrenalin és vas közötti kölcsönhatás mellékterméke, és idő előtt, kudarcot vallva kellett visszatérnie Hollandiába. Ráadásul ekkor főnöke, Hamburger is meghalt, és az új vezetés meg akarta szüntetni a biokémiai kutatásokat. Úgy érezte, hogy élete egy kudarc, és már az öngyilkosságot fontolgatta. 1926 augusztusában még elment a Nemzetközi Fiziológiai Társaság stockholmi kongresszusára, ahol meglepetésére az egyik szónok, a Nobel-díjas Frederick Hopkins előadásában többször megemlítette a A burgonya lélegzése című cikkét a növények sejtlégzéséről. E munkájában Szent-Györgyi megoldotta a sejt légzésével kapcsolatos vitát, amely O. Warburg és Wieland között dúlt. Ezután vált Szent-Györgyi Albert neve igazán ismertté a tudományos körökben. Az előadás után megkereste Hopkinst, aki felajánlott neki egy kutatói ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemen. Mivel a mellékvesében ismeretlen anyaga csak nagyon kis mennyiségben volt található, más forrásokkal is kísérletezett, és végül káposztából és narancsból sikerült annyit izolálnia, hogy meghatározhatta összegképletét: C₆H₈O₆, vagyis valamilyen szénhidrátról lehetett szó. Cikkében az ignóz (nemtudomcukor) nevet adta ismeretlen anyagának, amit a tudományos lap szerkesztője nem talált megfelelőnek, és a hexuronsav elnevezést javasolta. 1927-ben az egyetemen megvédte a hexuronsav felfedezéséről írt doktori disszertációját, és a kémiai tudományok doktora lett.

1928 nyarán Szent-Györgyit felkereste Magyary Zoltán, hogy Klebelsberg Kuno kultuszminiszter megbízásából felajánlja neki a Szegedi Tudományegyetem orvosi kémiai tanszékének vezetését. Szeptemberben hazalátogatott (1919 óta először), és a miniszter személyesen kísérte le Szegedre, hogy megtárgyalják a Rockefeller Alapítvány által támogatott fejlesztési terveket. 1928. október 1-jén nevezték ki a szegedi egyetem nyilvános rendes tanárává, de rögtön két év szabadságot kapott kutatásai befejezésére. Visszatért Cambridge-be, 1929 nyarán pedig az Amerikai Egyesült Államokban részt vett a Bostonban rendezett élettani világkongresszuson. Itt a minnesotai Mayo Klinikán dolgozó Edward C. Kendall meghívta a laboratóriumába, ahol a közeli vágóhidakról nagy mennyiségben tudott mellékvesét szerezni, és a hexuronsavat az eredeti forrásból tudta ismét izolálni. Körülbelül 20 grammnyi anyagot sikerült előállítania, aminek a felét elküldte Norman Haworthnak, hogy állapítsa meg a szerkezetét; Haworthnak azonban ez nem volt elegendő az analízishez. 1930 augusztusában Szent-Györgyi és családja elhagyta Angliát, és – hosszabb előadókörutat tartva Franciaországban – 1930. október 26-án foglalta el szegedi katedráját, és odaköltözött családjával Szegedre, majd 1931 januárjától kezdte meg kutatói és tanári tevékenységét az orvosi vegytani intézet professzoraként.

A C-vitamin

1931 őszén egy fiatal amerikai kutató, Joseph L. Svirbely (akinek apja Magyarországról vándorolt ki, de ő már alig beszélt magyarul) jelentkezett Szent-Györgyinél, hogy egyéves magyarországi tartózkodása alatt szeretne nála dolgozni. Svirbely korábban Charles Glen King csapatának tagja volt, amely a C-vitamint próbálta megtalálni. Az már két évszázada ismert volt, hogy a citrusfélék fogyasztása megelőzi a skorbutot, és az 1910-es években felfedezték a vitaminokat is. A C-vitaminnak elnevezett skorbutellenes anyag pontos kémiai mibenléte azonban továbbra is rejtély maradt, mert a citrom- és narancslé igen sok különböző molekulát tartalmazott. King ezeket izolálta sorra, aztán tengerimalacoknak beadva próbálta megelőzni a skorbut kialakulását náluk; 1931-ig azonban nem járt sikerrel. Szent-Györgyi addig nem foglalkozott vitaminkutatással, de odaadta maradék hexuronsavát Svirbelynek, hogy nézze meg, tartalmaz-e C-vitamint. Az első állatkísérlet után kiderült, hogy a hexuronsav koncentrált C-vitaminból áll, vagyis gyakorlatilag azonos vele. Az ellenőrző kísérletek után Svirbely 1932 márciusában megírta Kingnek, hogy sikerült azonosítania a C-vitamint. King ezután április 1-jén a Science magazinban közölte, hogy megtalálta a C-vitamint, de mint később kiderült, kísérleti adat ekkor még nem volt a kezében. Az ezt követő vitában mindkét fél azzal vádolta a másikat, hogy ellopta eredményeit. King 1933-ban megpróbálta szabadalmaztatni a C-vitamint, de a szabadalmi hivatal (akárcsak később a Nobel-díj Bizottság) megállapította Szent-Györgyi elsőbbségét a felfedezésben, ő ugyanis már 1932. március 18-án, a Budapesti Királyi Orvosegyesület ülésén tartott előadásában bejelentette, hogy a hexuronsav és a C-vitamin ugyanaz az anyag: „Nyilvánosság előtt először ezúttal mondjuk ki, hogy a hexuronsav és a C-vitamin azonosak.” 1932. március 26-án az Orvosi Hetilap is beszámolt az előadáson elhangzottakról, azaz arról, hogy a hexuronsav nem más, mint a C-vitamin.