A méhek testesítik meg a klasszikus „raj-intelligenciát”!

A méhek testesítik meg a klasszikus „raj-intelligenciát”!

  A méhtánc kifejezést a méhészetben és az etológiában használják, a háziméh (Apis mellifera) egyik jellegzetes viselkedésének leírására. A kaptárba visszatérő felderítő méh a tánc segítségével tudatja fajtársaival az általa talált táplálékforrás minőségét, irányát és távolságát. Tehát a méhtánc kommunikatív aktus, és mint ilyen, a társas viselkedésformák egyike. Habár már Arisztotelész is leírta, csak Spitzner német pap magyarázta meg 1788-ban, miután üvegfalú kaptár segítségével tanulmányozta a méhek viselkedését. A méhtánc jelenségét Karl von Frisch osztrák etológus fejtette meg újra több évtizedes munkával, és részletes, döntő fontosságú kísérleteket végzett, amiért 1973-ban Konrad Lorenz-cel és Niko Tinbergennel megosztva orvosi és fiziológiai Nobel-díjban részesült. Kezdetben azt feltételezték, hogy a méhek két eltérő táncformát – a kerektáncot („körkörös”) és a rezgőtáncot („potrohrázó”) – használnak, amelyek a körkörös tánccal a viszonylag közeli (300-500 méteren belüli), a potrohrázóssal a távoli lelőhelyekről (akár 12 km távolságig) adnak információt. További kutatások kiderítették, hogy a körtánc megegyezik a rezgőtánccal. A további kutatások során kiderült, hogy a kerektánc tulajdonképpen csak nagyon rövid rezgő szakaszú rezgőtánc. Az egyes fajok tánca hasonló, de fajtánként és alfajonként is eltér, hogy milyen távolság számít messzinek. Az olasz méheknek csak 15 m-ig tart a közel; 35 m-ig átmeneti formát táncolnak, azon túl pedig a távolit. A felderítők táncát a mozgás mellett más eszközök egészítik ki; a többiek érzik a látogatott virág szagát, de kóstolót is kaphatnak a hozott virágporból vagy a mézgyomor tartalmából. Hasonlóan táncolnak a vízhordók, a víz forrásának helyét jelölve meg. Az információ pontossága csökken, ha a felderítő nem tudta kialudni magát. Alkoholfogyasztás után csökken a riszáló táncra való hajlandóság, és a méh rezgőtáncra tér át.A távolság azt adja meg, hogy mennyit kell repülni az adott anyag forrásához; magasságot nem közöl. A táplálékforrás kiadósságára a tánc intenzitása utal. A gyűjtőméhek 5%-a felderítő; az adott helyről visszatérők 10%-a továbbadja a helyet. A kanadai Ontarióban található Hamilton városbeli McMaster Egyetem munkatársai, Kevin Abbott és Reuven Dukas kísérletei szerint, ha a méhek egy virágon halott méhet találnak, akkor kevesebb rezgőtáncot járnak. A tánc ismétlésének ritkasága veszélyre hívja fel a figyelmet. A méhek tánca „térképet rajzol”! A felderítő méhek egy virágpor lelőhelyről visszatérve, táncszerű mozdulatokat végeznek a kaptárban, melyek segítségével a csoporthoz tartozó többi gyűjtőméh képes megtalálni az utat a nektármezőre. A méhek igen fejlett tánckommunikációval tájékoztatják egymást a méhlegelő térbeli elhelyezkedéséről. A különböző táncok pontos információt adnak a lelőhely távolságára és irányára vonatkozóan. A méhek kommunikációja egy különös jelrendszer, mely táncmozdulatok sorából áll. Táncukkal fontos információkat közölnek társaikkal. A méhtánc jelenségét – vagyis a méhek kommunikációját – Kalr von Fisher osztrák etológus fejtette meg több évtizedes munkával, amiért 1973-ban Konrad Lorenz-cel és NikoTinbergennel megosztva orvosi és fiziológiai Nobel díjban részesült. Milyen közlés alapján, hogyan találják meg a kikémlelt dúsan terített asztalt? Miért nem sereglik össze az ilyen helyeken kelleténél nagyobb számú méh? Mind Ezekre a kérdésekre eddig nem volt módunkban feleletet adni, mert a méhek életének ezt az állat pszichológiai szempontból is fontos és érdekes részletét teljes homály fedte. A homályt FRISCH KÁROLY, a méhek életének kiváló kutatója oszlatta el, ki elmésen kieszelt, meggyőző kísérleteivel meglepő eredményekhez jutott, melyeket külön e célra szerkesztett és a méhek kas belüli viselkedésének kényelmes észleletére alkalmas méhkasok, továbbá a méhek egyszerű megjelölés módja és megszámozása segítségével ért el. Nem ritkán ez a szapora körtánc a lép más pontjain többször megismétlődik és a legnagyobb izgalomba hozza a közelében tartózkodó és nyugalmi készenlétben levő méheket, melyeket arra késztet, hogy a hagyják és megkeressék a bő forrást. Ha a táncoló méhnek kellő számú gyűjtő társakat sikerült mozgósítani, toborzó táncát hirtelen beszünteti és begyűjtött anyagát lerakva, szintén a kas nyílása felé siet és egyenesen arra a helyre repül, ahol bőséges táplálékra talált. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a táncoló méh most mára a kirepülő méhsereg élére áll és azok vezetőjévé válik. Ez nem következi be.
A kör lánctól felizgatott k repülő méhek minden irányban elszélednek s a legnagyobb kitartással keresik azt a gazdag táplálék forrást, melyről felfedező méh körtánca révén értesültek melyről a felfedező méhhez tapadó szag révén azt is tudják, hogy az milyen szagú. Természetesen az ezen alapon kutató méheknek csak egy része jut el a jelzett táplálék forráshoz, mert hiszen – miként említettük – a körtánc hatására kirepült méhek minden irányban kutatnak. Ha a kutató méh által talált táplálékforrás nem bőséges, akkor az illatszerv kitüremlitése és a kasba visszatérő méh körtánca elmarad. Az előbb említett körtánc a kasban csak akkor következik be, ha a talált táplálék méz vagy cukornemű anyag. Ha valamely méh valahol virágport talál nagy mennyiségben, akkor erről másféle tánccal értesiti a méhcsalád tagjait. Ilyenkor a „potrohrezgető” tánc a jel.  A bőséges virágporra talált méh a kasba visszatérve ugyanis felváltva jobbra és balra egy-egy félkört lejt s közben egy darabig egyenest előre rohan, miközben potrohát reszkető mozgásban oldalvást rezegteti. A méhek a felfedezett gazdag táplálékforrásról még a repülésük alkalmával hallható hanggal is hírt tudnak adni. Ha dús táplálékforrásról tér vissza a kasba a méh s ott eljárván jellemző táncát, ismét a felfedezett gazdagon terített asztalhoz repül, akkor repülése alkalmával az ais és d közti hangok hallatszanak, ellenben ha csak sovány és szegényes táplálékforrás felé vezet útja, akkor repülésekor a gis és cis közti hangok hallhatók.