Csodálatra méltó jövőbe látás vagy megalapozatlan ábrándképek Verne Gyula?

Csodálatra méltó jövőbe látás vagy megalapozatlan ábrándképek Verne Gyula?

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Verne Gyulát – akit még véletlenül sem nevezhet nálunk senki a finomkodás vagy tudálékoskodás vádja nélkül Jules Verne-nek – mi, magyarok legalább annyira magunkénak érezzük, mint honfitársai, a franciák. “… bámulatos személyességgel, sőt intimitással, ki-ki a saját gyerekkorát, saját szellemi születésnapját ünnepli az ő nevét idézve” Verne szülővárosa, Nantes Franciaország nyugati partján, a Loire folyó torkolatánál fekvő fontos kikötőváros. Innen indultak a hatalmas teherszállító hajók a gyarmatosításkorától kezdve Afrika és Közép-Amerika,az Antillák szigetvilága felé, és idetértek meg a trópusokról hozott kávéval,gyümölcsökkel, fűszerekkel. A hajó építését a kereskedelem gazdagságot, tartós jólétet biztosított a város lakóinak. Verne is tehetős,tekintélyes családból származott, jómódúügyvéd apa és magas rangú katona- és tengerésztiszt ősökkel rendelkező, arisztokrata anya első gyermekeként született 1828. február 8-án.Az elsőszülöttség ténye inkább balszerencsének, mint előnynek bizonyult számára:elvárták tőle, sőt korán kibontakozóhajlamai, érdeklődése ellenére kényszerítették,hogy apja foglalkozását folytassa, míg Paul öccse az általa annyira óhajtott tengerész tiszti pályát választhatta. A nantes-i líceum és a párizsi jogi tanulmányok alatt a tengerészet után a szülőket nem kevésbé kétségbeejtő vonzódás alakul ki Vernében: írni szeretne. Ezek a korai próbálkozások még nem sejttették a későbbi, természethez és műszaki tudományokhoz kapcsolódó műveket: humoros színdarabokkal, bohózatokkal próbálkozott, nem is teljesen sikertelenül. Az idősebb Alexandre Dumas, talán legnépszerűbb kortársa vette szárnyai alá: kicsit bele is javított első vígjátékába, az Eltört szalmaszálakba (a furcsa cím egy akkor divatos társasjátékra utal); a darab Nantes-ban tizenkét előadást ért meg, ám ez a családban inkább bosszúságot, mint büszkeséget keltett. Verne letette ugyan az ügyvédi vizsgát, de apja sürgetésére, hogy kezdje meg mellette a munkát, határozott tiltakozással válaszolt: “… kitűnő író lehet belőlem, de bizonyos, hogy jó ügyvéd soha nem leszek. Minden dologban a művészi formát vagy a komikumot látom, jóformán semmi sem fűz a világ rideg valóságához. Az egyedüli pálya, amelyet el tudok képzelni magamnak, az irodalom.” A család újabb rettenetére színházi titkárnak szegődött, ismét darabok írásával próbálkozott, de előadásuk kevés sikerrel járt. A sokszor közhelyként idézett “nyomorgó ifjú művész” alakja őt illetően ebben az időben rideg valóság. De kapcsolatain, barátain keresztül már kezdett kialakulni igazi egyénisége, érdeklődési területe. A XIX. század a tudományok és a műszaki élet fejlődésének aranykora. Verne életében nagyon sok jelentős felfedezés és találmány született: Faraday nevéhez fűződik az elektro mágnesség felfedezése (1831),Morse találmánya a távíró (1837),Daguerre-é a fényképezés (1839).Livingstone kelet-afrikai útja 1850-ben világszenzáció,majd az eltűnt tudós felkutatója, Stanley hozza lázba a világot 1874-ben. Foucoult 1852-ben folytatja le híres inga kísérleteit, a jövő fémének tartott alumínium előállítására1854-ben kerül sor. 1859-ben kezdik meg a Szuezi-csatornaépítését, ugyanebben az évben jelenik meg Darwinnak a fajok eredetéről írott könyve.1863-ban helikopterkísérletek kezdődnek, és Nadar léghajója is felszáll. 1867-ben meg jelenik a négyütemű motor és a telefon, majd egy évtized múltán a fonográf és Edison villanylámpája. 1878-ban kutatnak az észak-nyugati átjáró után, 1893-ban Nansen eljut az Északi-sarkra. 1890-ben Branly rádiót épít,és 1895-től ismertté válik a röntgensugárzás.Végül – bár nem értesülhetett már róla – Verne halálának évéhez,1905-höz fűződik Einstein relativitás elméletének publikálása, amely korszakhatár a fizikában. Mindez a sok újdonság “benne volt a levegőben”, sajtó szenzációt jelentett egy-egy új eredmény, az emberek beszéltek róla, lelkesedtek érte.  Verne ifjú évei alatt bontakozott ki a mai értelemben vett földrajztudomány, amelynek alapjait a német Alexander von Humboldt világutazó vetette meg Kosmos című könyvével. Karl Ritter a geopolitika, a társadalmi földrajz megalapítója volt: munkáiban a földrajzi tényezők hatását elemezte az ember életére, történelmére. Ezekről az eredményekről Verne egyik barátja, Elisée Reclus révén értesült. Alakja, mint a tárgyát szenvedélyesen szerető, művelő és mindenkivel megismertetni akaró, kicsit hóbortos, de jóakaratú tudósé, sok későbbi művében feltűnik. Reclus a szó szoros értelmében nyughatatlan, állandóan utazó, szenvedélyesen politizáló, hatásosan szónokló és vitatkozó, ragyogó elbeszélő készségű, fáradhatatlan temperamentumú – kedvelt professzorai kedvéért akár Berlinbe el gyalogló – egyéniség volt. Eseményekkel zsúfolt élete során jelentős könyveket írt, amelyek bizonyosan hatottak Vernére, forrásmunkaként is használta őket a későbbiekben. Ilyen volt például A Föld és életjelenségei című, gyönyörűen illusztrált, térképekkel ellátott munkája, A hegyek története, valamint az Új egyetemes földrajz 19 (!) kötete. Tettvágyára, fáradhatatlan aktivitására jellemző, hogy a közéleti szereplések, tudós könyvek megírása mellett a német-francia háborúban, ahol Párizs védelmében a léghajós alakulatoknál szolgált, megszervezte a postagalamb-szolgálatot. Ugyancsak hatással volt Verne írói pályájának kialakulására egy másik kortársa, személyes ismerőse, Jacques Arago, aki Nadarhoz hasonlóan rendkívül sokoldalú, színes egyéniség volt: író, költő, lapszerkesztő, színigazgató és nem utolsósorban veszélyes kalandokat átélt világutazó. 1817 és 1820 között részt vett egy Föld körüli expedícióban, élményeiről két könyvet is írt. Bár egy betegség következtében elvesztette látását, még ez sem akadályozta meg egy újabb veszélyes vállalkozásban: az aranyláz idején Kaliforniába utazott, ott azután halálos veszedelembe került, alig tudott haza vergődni. Verne első olyan írása, amely már a későbbi, általa megteremtett, ismeretterjesztő elemekben bővelkedő kalandregény elődjének tekinthető, sokak szerint éppen Arago hatására született; a Martin Paz 1852-ben jelent meg a Musée des Familles folyóiratban. Peruban játszódik, helyet kap benne az őslakos indiánok szabadságvágya, küzdelme a spanyolok ellen, és bőséges ismertetést kapunk Lima történetéről, az ország földrajzáról. Verne barátai közé tartozott Henri Garcet matematikatanár is. Vele már egyre többet beszélgetett természettudományokról, akkor technikai újdonságairól, azok működésének fizikai alapjairól, az új találmányokról. Verne 1857-ben kötött házasságával ismét szülei rosszallását váltott aki: kétgyermekes özvegyasszonyt vet feleségül,és a házasság minden anyagi alapot nélkülözött.Sohasem volt túl jó viszonyban az apjával, most mégis tőle kellett segítséget kérnie: az idősebb Verne tőzsdeügynökséget vásárolt fia számára, ebből is csak szűkösen tudott megélnie máris négytagú család. Később egy közös gyermekük született, a Verne által nagyon szeretett, bár szertelenségével sok gondot okozó fiú, Michel, aki – megvalósítva apja elvetélt álmait – tengerész lett,mint a nagybátyja. Az anyagi gondok és a nem szeretett tőzsdei munkarabsága közepette Verne örömmel fogadta egy barátja javaslatát: menjenek együtt egy tengeri utazásra. Természetesen csak a legolcsóbb megoldásról lehetett szó: egyszerű teherhajón utaztak. A Saint Nazaire-i kikötőből Liverpoolba mentek, innen vonattal járták be Skócia tájait egészen a Hebridákig. Innen Londonba hajóztak, ahol Verne érdeklődéssel tanulmányozta a hatalmas tengerjárókat építő műhelyeket; az akkori technika csúcsának számító,gőzgépekkel és vitorlákkal is ellátott Great Eastern óriáshajóval valótalálkozását szinte sorsszerűnek is nevezhetnénk: későbbi életében és egyik könyvében is nagy szerepe lesz majd.Verne írói karrierjének elindulását, saját műfajának megteremtését két embernek köszönhette: már említett Nadar barátja javasolta, hogy a sok sikertelen színpadi kísérlet után írjon inkább regényt, mégpedig olyat, ami kalandos utazást és valamilyen nem mindennapi ötletet tartalmaz – például a léghajót. Verne hajlott a tanácsra, és a kéziratot Nadar barátjához, Pierre Hetzel folyóirat- és könyvkiadóhoz vitte el. Hetzel maga is írt, J. P. Stahl álnéven adta ki például a máig népszerű Svájci Robinsont; ezzel és más műveivel ő teremtette meg a modern ifjúsági irodalmat. Elsőnek jött rá, hogy a gyerekeket nem unalmas, célzatos, erkölcsnemesítőnek szánt prédikációkkal teli könyvekkel kell untatni, hanem izgalmas, kalandos regényeket kell a kezükbe adni – és ügyesen, érdekesen belecsempészni a történetekbe a természet- és társadalomismeretet, szórakoztatva nevelni az olvasókat. Verne kéziratát szigorúan kritikus szemmel olvasta, és az írónak alapos átdolgozást javasolt, azonban nem keserítette el; ötleteket adott, biztatta, egyszóval ideális szerkesztőként meglátta a felbukkanó friss hangú, rendkívüli tehetséget, és kiadóként rögtön tisztában volt vele, hogy hosszú távon mindketten nagy anyagi sikert remélhetnek, ha sikerül meggyőznie Vernét, hogy hallgasson rá. És bekövetkezett a döntő fordulat: az Öt hét léghajón átdolgozott változata elnyerte nemcsak Hetzel, hanem az olvasóközönség tetszését is: az 1862 karácsonyára megjelenő könyv nagy sikert aratott. Verne élete ettől kezdve hosszú évtizedekig szinte teljes egészében kitartó,rendszeres, szorgalmas munkából állt; mindennek alaposan utánanézett, a megírandó tárgykörben minden hozzáférhető könyvet,dokumentumot elolvasott, tízesével rendelte meg a szakfolyóiratokat, a megismert adatokról pontos dokumentációt vezetett, több mint húszezer darabos cédulakatalógusát állandóan rendezgette, de személyesen is szívesen konzultált általa tisztelt, szakértőként elfogadott kortársakkal, legelsősorban Paullal, az öccsével,a tapasztalt tengerésztiszttel, aki több volt számára,mint testvér: legbizalmasabb barátjának számított annak haláláig. Terjedelemre is hatalmas életművének létrehozásához valóban szükség volt a csak a munkára koncentráló, spártai életmódra:több, mint negyven éven keresztül évente 2-3könyvet írt, emellett nagyon sok novellát,újságcikket; terjedelmes levelezést folytatott -és halála után még jó néhány,addig nem ismert, posztumusz mű került elő, részben befejezett, részben töredékes, vázlatos formában. Az írás, olvasás mellett a zenevolt kedves időtöltése, jól zongorázott, és a zene lélektani hatásának nagy jelentőséget tulajdonított, erről műveiben is írt. Ameddig egészségi állapota engedte, szívesen hajózott, de csak az aktív, tevékeny vitorlázást szerette,mások által kiszolgált utazóként már nem volt kedve hozzá.