A boszorkányüldözések története!

• striga „seprűs boszorkány” – a kereszténység felvétele előtti időkből származó néphit szerint egyes asszonyok éjszakánként állatok alakját öltik magukra és az alvók vérét szívják, elevenen felfalják őket vagy nyomasztó látomásokat okoznak nekik („lidércnyomás”)
• malefica (nőnem), ritkábban maleficus (hímnem) – jelentése „rontó”, „ártó” – ez volt a tulajdonképpeni női boszorkány vagy férfi boszorkánymester, jövendőmondással, “rontással”, varázslással foglalkozó ember, illetve akit ezzel gyanúsítottak.

• A boszorkányságot különböző típusokba sorolták:

  • ördöngösség,
  • rontás,
  • méregkeverés,
  • jövendölés,
  • igézés.

  A boszorkányperekben a boszorkány fogalomba, beolvasztották és vegyítették a középkori hiedelemvilág szereplőinek tulajdonságait, így egy tömörített, összetett fogalom alakult ki. 1484-ben VIII. Ince pápa kiadta a Summis desiderantes affectibus kezdetű bullát a boszorkányság ellen. A sokféleképpen magyarázott pápai bulla mindenekelőtt részletesen felsorolja, hogy a boszorkányok miféle ártalmas gonoszságoknak a szerzői. Azután teljes hatalmat adott az inkvizítoroknak perbefogásokra, s egyszersmind utasította a papságot, hogy a szószékről világosítsák fel a népet a boszorkányok üzelmeiről.

  VIII. Ince pápa.  „… Nagy szomorúsággal vettük hírét és minden sóvárgással azon vagyunk, hogy megszűnjenek azok a jelenségek, hogy Németország déli részeiben, továbbá a mainzi, trieri és kölni érsekségekben sok, mindkét nembéli személy, elfelejtkezve saját üdvéről és elfordulva a keresztény hittől, gonoszságokat művel az ördögökkel, akik ővelük mint incubusok és succubusok (férfi vagy női szerelmi partnerek) keverednek, varázslataikkal, énekeikkel és egyéb babonás cselekedeteikkel, bűnnel és gonosztettel elpusztítják, megrontják az asszonyok újszülöttjeit, az állatok kicsinyeit, a földek termését, a szőlőt és a gyümölcsöt, a férfiak a nők és az állatok mindenféle fajtáját … A férfiakat megakadályozzák a nemzésben, az asszonyokat a szülésben, továbbá a férfiakat és a nőket abban, hogy eleget tegyenek házastársi kötelességüknek … Ezenkívül még esküszegő szájjal megtagadják a keresztény hitet, amelyet a szent keresztségben vettek fel, és az emberiség ellenségeinek bíztatására nem rettegnek számtalan könnyelműséget, bűnt, illetve gonosztettet elkövetni. Ezzel veszélybe sodorják lelküket, megsértik az Isten felségét, felháborodást keltenek nagyon sok igazhitű emberben és a keresztények számára csak ártalmas példákat nyújtanak. A fentiekre tekintettel, követelésünknek eleget téve, attól a szándéktól vezérelve, hogy elhárítsunk minden, az inkvizítorok munkáját gátló akadályt, és hogy megfelelő eszközökkel védjük meg az ártatlan lelkeket az eretnekségtől és ezen mérgek pusztulásától, úgy határoztunk, hogy inkvizítorainkat feljogosítjuk a fenti romlottságban és szörnyűségekben vétkes személyek megjavítására, bebörtönzésére és megbüntetésére…”Istenítélet, a vízpróba, azaz boszorkányfürösztés, ha nem merült el az ördög segítette, ha elmerült ártatlan, elengedhető.  A bulla kiadását követően, 1486-ban két német Domonkos-rendi szerzetes, Heinrich Institoris Kramer (institor) és Jakob Sprenger inquizitor egy boszorkányellenes könyvet adott ki Malleus maleficarum („Boszorkányok pörölye”) címmel. A könyv annak ellenére látott napvilágot, hogy a kiadására nem kaptak engedélyt a kölni teológiai egyetemtől. A könyv rendszerezte a boszorkányokkal kapcsolatos tudnivalókat és határozottan felszólította az embereket a boszorkányság üldözésére. A szerzők a könyvben kijelentették, hogy a boszorkányok létezésében kételkedni üldözendő eretnekség. Részletezték a varázslás fajtáit, eszközeit és tanácsokat adtak, hogyan lehet védekezni a rontás ellen, és hogyan lehet annak következményeit megsemmisíteni. Ajánlásokat írtak a boszorkányok üldözésének módszereiről. A mű szerint a boszorkánysággal megvádoltak egyházi és világi bíróság elé tartoznak állni, de ha egyúttal eretnekeknek is bizonyulnának, akkor az inkvizíció elé kell kerülniük. A Malleus Maleficarum hatására Európa nyugati felén (Nyugat-Európa, Dél-Európa, a mai német területek és Észak-Európa) hosszú és igen kegyetlen boszorkányüldözés vette kezdetét, az inkvizíció tömegesen tartott úgynevezett boszorkánypereket. Az üldözésekben jelentős szerepet játszott az ez idő tájt kialakuló nőgyűlölet is. A hivatalos hóhérok által végrehajtott ítélet általában máglyán való elégetés volt, amit nyilvánosan hajtottak végre. Az embereket ezzel is az adott közösség íratlan törvényeinek betartására figyelmeztették, hogy távol tartsák magukat a “gonosz lelkektől, kik asszony emberi formában férfiakkal közösülnek és bujálkodnak”.Az első bátor hangot a reneszánsz bölcselő, Cornelius Agrippa, illetve tanítványa, a kálvinista Johann Weyer képviselték műveikkel De praestigiis daemonum, azaz A démonok szemfényvesztései). Utóbbinak az őt ért támadások miatt el kellett menekülnie lakhelyéről, Düsseldorfból. Anton Praetorius megfogalmazta 1602-ben a boszorkányőrület és a kínzások ellen írott könyvét „Gründlicher Bericht von Zauberey und Zauberern“ (Részletes tanulmány varázslatokról és varázslókról) címmel. Wierus művét három jezsuita, Adam Tanner, Paul Laymann, illetve Friedrich von Spee folytatta. Von Spee, akit a jezsuiták hivatalos gyóntatójaként a boszorkányperekben elítéltek szolgálatára rendeltek ki, látva az ártatlan elítéltek tömegét fiatalon megőszült. Tapasztalatait a Cautio criminalis című akkori „bestsellerben” írta meg – amit csak névtelenül mert megjelentetni. A Wierus köréhez tartozó más protestáns teológusok is tiltakoztak az emberégetések ellen (például Balthasar Bekker: Az elvarázsolt világ című írásában).
  

Boszorkányüldözés Magyarországon! Magyarországon Könyves Kálmán király híres boszorkánytörvénye („Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék”) a 12. század elejéről származik. Ezen törvény tiszteletben tartása szinte megakadályozta a néphiten alapuló boszorkánypereket a magyar történelem során, azokat a maleficák elleni eljárásokra korlátozva. Ám még ezekre is viszonylag ritkán került sor, eltekintve a 16–18. század közötti zavaros időket. A három részre szakadt Magyarország, a vallásháborúk, illetve a Habsburg elnyomás évszázadaiban két nagyobb üldözési hullám zajlott. A boszorkányság vádja olykor férfiakat is sújtott, és egyes esetekben a politikai ellenfelek eltávolítását is szolgálta. A vallomásokat gyakran kínvallatással csikarták ki a vádlottakból. Az összesen mintegy ezer magyarországi boszorkányper egy része halálos ítélettel, más részük enyhébb büntetéssel zárult. Szeged egyébként élenjáró volt a hazai boszorkányüldözésben, a Magyarországon lezajlott boszorkányperek több mint a felét itt folytatták le, és gyakran ártatlanul megvádoltakat is kínhalálba küldtek.