Sárga veszedelem!

Sárga veszedelem!

Félreértettük Nostradamus jóslatát? Egyesek szerint megérkezett a sárga veszedelem! Van miért aggódnunk? Nostradamus tollából már számos olyan jóslat született, amelyek állítólag a történelem során be is bizonyosodtak, így kétség sem férhet hozzá, hogy a még be nem teljesedett jövendölései rettegve várják a francia csillagász-asztrológus “hívői”. Az egyik ilyen jóslat a kelet felől érkező sárga veszedelem volt, amit a legveszélyesebb prognózisaként tartanak számon. Az előrejelzése szerint, ugyais ennek világpusztító hatása lesz. Először úgy vélték, hogy a “sárga veszedelem” az ázsiaiak Európa felé történő népvándorlását, valamint térnyerésüket, és világhatalmi előretörésüket jelenti, majd 2011-ben, amikor megsérült egy vihar következtében a fukusimai atomerőmű, és jelentős mennyiségű radioaktív anyag áramlott a tengerbe, az emberek azt gondolták, hogy a “sárga veszedelemről” szóló jóslat, amely keletről jön, az a sérült épület természetkárosító katasztrófájával van összefüggésben. Most azonban egyesek szerint új értelmet nyert a prófécia, hiszen hetek óta a kínai egészségügyi helyzet foglalkoztatja a sajtót, és az onnan terjedő koronavírus – túlzás nélkül – rettegésben tartja az egész világot. A sárga veszedelem (más néven sárga terror vagy sárga fantom) egy olyan rasszista szín-metafora, amely integráns része a kolonizáció idegengyűlölő gondolatrendszerének. E szerint Kelet-Ázsia népei veszélyt jelentenek a nyugati világra. A keletről jövő fenyegetés pszichokulturális vetületeként a sárga veszedelemtől való félelem inkább faji, mint nemzeti alapú volt. Ez azt jelenti, hogy nem egy konkrét ország vagy nép által okozott fenyegetésre adott válaszként született, hanem inkább egy megfoghatatlan, egzisztenciális félelemként írható le a névtelen és arctalan „sárga hordától”, mely szemben áll a nyugati világgal. A xenofóbia egy fajtájaként a sárga terror a fehér faj félelmét fejezi ki a keletről jövő emberek egyre nagyobb befolyásszerzésétől. A 19. század végén a sárga veszedelem kifejezést Jakov Novikov orosz szociológus alkotta meg Le péril jaune (1897) című esszéjében. Később II. Vilmos német császár, Németország uralkodója használta a fogalom által kijelölt rasszista attitűdöt arra, hogy Kína kolonizációjára bátorítsa az európai hatalmakat. A császár Japán győzelmét az 1905-ben véget ért orosz–japán háborúban Nyugat-Európára leselkedő rasszista veszélynek állította be, Kínát és Japánt pedig a nyugati világ leigázására irányuló szövetkezéssel vádolta. Gina Marchetti, a téma kutatója szerint az ázsiaiaktól való pszichokulturális félelem még „a középkorban megtapasztalt rettegésben gyökerezik, amit Dzsingisz kán és a tatárjárás okozott. Ebben a félelemben egyszerre van jelen az idegen kultúráktól való rasszista fenyegetettség, a szexuális kiszolgáltatottság érzése, és az abból a meggyőződésből eredő veszély érzete, hogy a kelet legyőzhetetlen, sötét, okkult erői a nyugat fölé kerekednek”, így a nyugati világ a japánokat is egyre inkább a sárga veszedelem részének tekintette a Japán Birodalom militarista törekvései fényében. 1870-től kezdve, az imperialista gyarmatosítás gyakorlata konkrét formába öntötte a sárga veszedelem ideológiája által felölelt sztereotípiákat, amelyek anti-ázsiai rasszizmusa Észak-Amerika és Nyugat-Európa világképében kulturális áramlat szintjén eredendően jelen voltak. Európa középső részén az orientalistaként is működő diplomata, Max von Brandt II. Vilmos császár számára kiemelte, hogy a Német Birodalomnak Kínában gyarmati érdekei vannak, amelyeket realizálni kell A császár így kifejezetten a Német Birodalom érdekeinek és az európai kolonializmus kínai térnyerésének igazolásaként használta a „die Gelbe Gefahr” (A sárga veszedelem) kifejezést. 1895-ben Németország, Franciaország és Oroszország az első kínai–japán háborút (1894–1895) lezáró simonoszeki béke (1895. április 17.) záradékában, az úgynevezett hármas intervenció-ban, Japánt arra kényszerítette, hogy mondjon le kínai gyarmatairól az európai hatalmak javára. Ez a geopolitikai szerencsejáték aztán az orosz–japán háborút (1904–1905) megalapozó egyik casus bellivé vált. A német császár a hármas intervenciót rasszista alapokon nyugvó „fegyverbe hívásként” igazolta, a „sárga faj” által Nyugat Európa „fehér fajára” jelentett nem létező geopolitikai fenyegetésre adott válaszul. Az európai kulturális hegemónia igazolásaként és geopolitikai céljainak bemutatásaként más uralkodók számára a császár Hermann Knackfuß allegorikus litográfiáját használta fel, amely az „Európa népei, védjétek meg legszentebb tulajdonotokat!” (Volker Europas, wahrt, eure Heilgesten Guter) (1895) címet viseli. A képen Németország Európa vezetőjeként van bemutatva, egy „történelem előtti harcos istennőként, akit Mihály arkangyal vezet a keletről érkező „sárga veszedelem” ellen, amelyet Buddha sziluettje jelképez. Politikai szinten a litográfia II. Vilmos számára lehetővé tette, hogy azt higgye: megjósolta a küszöbön álló faji háborút, amely eldönti a 20. század egész világra kiterjedő hegemóniáját.”A kínaiak minden képzeletet felülmúlóan civilizálatlanok, tisztátlanok és mocskosak, akármilyen magasabb rendű családi vagy társadalmi kapcsolat nélkül. Természetüket tekintve kéjvágyóak és érzékiek: alapvetően minden nő prostituált közülük.”A sárga veszedelem idegengyűlölete lendületet kapott a bokszerek céljától, mely szerint az európai gyarmatosítókat ki kell űzni Kínából.  A bokszerlázadás áldozatainak nagy része kínai keresztény volt, azonban a nyugati hatalmak ezzel nem kifejezetten foglalkoztak: ázsiai vért követeltek a lázadó kínai bennszülöttek által kiontott nyugati vérért cserébe. Megalakult a nyolc nemzet szövetsége Nagy Britannia, az USA, Japán, Franciaország, az Orosz Birodalom, a Német Császárság, az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország részvételével. A szövetség államai expedíciós hadsereget indítottak Kínába, hogy véget vessenek a követségek ostromának. Nyugat-Európában és az USA-ban a lázadás híre felfokozta az ázsiai ellenes érzéseket. A gyarmatosítás ellen szerveződött felkelés a fehér és a sárga faj közti faji háborúként lett értelmezve. Történeti perspektívából tekintve a sárga veszedelem gondolatköre annak hamis bizonyítékaként használta újra a bokszerlázadás során elkövetett atrocitásokat, hogy a „bokszerizmus”, azaz a nyugat veleszületett, gyilkos gyűlölete, a kínai kultúra része. Ebben a szellemben figyelmeztette olvasóit 1905-ben az Economistban megjelent „Igaz ököl” című írás is, amely szerint. “Ha az ellenség elé értek, azt meg kell verni. Kegyelem nincs! Aki a kezeitekbe kerül, legyen a ti áldozatotok. Miként Atilla. hun király örök nevet szerzett magának, mely őt hagyományokban és mondákban még most is hatalmasnak tünteti föl, úgy legyen a német név áltálatok Chinában ezer évre oly emlékezetes, hogy soha többé chinai még csak sandán se merészeljen nézni egy németre.” Barbár módszerek! A császár az expedíciós csapatok vezetőjét, Alfred von Waldersee marsallt arra utasította, hogy barbár módon járjon el, ugyanis a kínaiak „természetüknél fogva gyávák, akár a kutya, azonban álnokok is”. Philip von Euenburg herceg, aki ekkor II. Vilmos legjobb barátja volt azt írta egy levelében, hogy a császár a földdel egyenlővé akarja tenni Pekinget és lemészárolni a lakosságot, hogy megbosszulja a Német Császárság kínai követének, Clemens von Ketteler bárónak meggyilkolását. Egyedül a többi szövetséges hatalom azon álláspontja, hogy a követségek ostrom alól való felszabadítása során elutasítják a barbarizmust, mentette meg Peking kínai lakosságát a Német Birodalom által ajánlott mészárlástól.1900 augusztusában japán, brit, francia és orosz csapatok foglalták el Pekinget, még a német egységek megérkezése előtt. Bosszú! A nyolc nemzet szövetsége kifosztotta Pekinget, bosszúként a bokszerlázadásért. A nemi erőszak, a rablás és a gyújtogatás nagyságrendje azt az „érzetet keltette, hogy a kínaiak embernél kevesebbek” voltak a nyugati csapatok szemében. A város kifosztásáról egy ausztrál telepes a következőket írta. „A kínaiak jövője egy ijesztő probléma. Gondoljunk csak a Peking utcáin elénk táruló borzalmas látványa (…) A rongyos, mocskos göncökre, amelyeket maguk köré tekernek a lakosok. A szagokra, melyek mikor elhaladnak mellette megcsapják az ember orrát. A néven nem nevezhető erkölcstelenségekre. Szégyentelen szemérmetlenségük tanújaként saját honfitársaid közt elképzelve őket megborzongsz!”