Az egyiptomi piramisok tipológiája!

Az egyiptomi piramisok tipológiája!

Az ókori Egyiptom területén épített piramisok közül az egyiptológia 36-ot királysírként ír le. Ezek olyan meggyőző fejlődési vonalba állíthatók, mely alapján néhány olyan piramis hozzávetőleges korát is meg lehet állapítani, amelyek építtetőjéről semmilyen adat nem maradt fenn. A piramistemetkezés időbeli alaki fejlődése egy régészeti tipológia, melyhez nagymértékű kultikus szemléletváltások, a politika és a gazdaság aktuális állapota adott alapot. Mind a király temetkezés, mind az előkelőség temetkezése időre jellemző, jól elkülöníthető típus-sorozatot alkot. A királyi temetkezés az Archaikus korban és az Óbirodalomban kis korszakokat különít el; ezek (majdnem) egybeesnek a manethóni dinasztiákkal, mintegy megerősítve azokat.

• 0. dinasztia – veremsírok (Peker)
• I. dinasztia – agyagtéglás masztabák (Peker, Szakkara)
• II. dinasztia – agyagtéglás masztabák, egyre gyakoribb kőfelhasználással (Peker)
• III. dinasztia – kőből épített lépcsős piramisok (Szakkara, Zavijet el-Arjan)
• IV. dinasztia – gúla alakúra tervezett és épített piramisok, melyeknél a méret meghatározó tényező (Dahsúr, Mejdúm, Gíza, Szakkara)
• Az egyiptomiak a neolitikum idején a legkülönfélébb temetkezési módokat alkalmazták. A leggyakoribb mégis az egyszerű verem (gödör) volt, amelybe a holtat vagy hanyatt fekve, vagy magzati pózban helyezték el. A veremsír szokása az i. e. 4. évezredben lassan az aknasír alkalmazása felé fejlődött. Az aknasír mély gödör, amelyet már többnyire nem temettek vissza, belsejét egyre többször kibélelték, tetejére nagy kőlapot helyeztek. Ez a sírtípus természetes módon alakult át halomsírrá: egy nagyobb földkupacot hordtak a sírra, és minél jelentősebb volt az elhunyt személy az életében, annál magasabbra halmozták azt .A tumulus tehát nem más, mint a legkorábbi aknasírok továbbfejlesztett változata. A sírkamra fölé emelt mesterséges domb többnyire földből készült, lábánál időnként tégla- vagy kőkerítés emelkedett körös-körül, hogy megakadályozza a föld leomlását, lecsúszását. A tumulus földbe vájt sírkamrát rejt, melynek falait téglával is megerősíthették. Bizonyos hasonlóság figyelhető meg az európai megalit-kor sírépítményei és az egyiptomi tumulus között. A megalit-sírok újkorukban belső vázzal rendelkező tumulusok voltak (minden ok megvan a feltevésre, hogy a megalitikus sírokat egykor nagy földhalom takarta be). Az első masztabának nevezett királysírt Anedzsib Meribten építette Abdzsu városa közelében, míg a korábbi szakkarai masztabák az egyiptológia mai állása szerint nem az uralkodók temetkezési helyei, sőt nem is kenotáfiumok, hanem alsó-egyiptomi nemesek sírhelyei. Az első dinasztia abüdoszi (Pekerben) sírjai a tumulus továbbfejlesztett változatai, masztabák. A „masztaba” arab szó, jelentése pad. Ez a temetkezési forma az I. dinasztia idején kezdett terjedni, és az előkelők között divatos maradt egészen az Óbirodalom végéig, amikor az uralkodók már régóta piramisba temetkeztek. A legnagyobb nem királyi masztabát Ptahsepszesz építette az V. dinasztia korában. Kús földjén (Núbia) még az Újbirodalom korában is temetkeztek előkelők masztaba-típusú sírépítménybe.   Umm el-Kaáb
  
  Den U-T jelű sírjának bejárata

  Az Umm el-Kaáb mellett található predinasztikus uralkodósírok (U jelű temető) közül Skorpió sírja (U-j) egy 12 helyiséges ház mintájára épült, amelyet fából ácsolt emelvény – és valószínűleg földhalom – takart be. A 0. dinasztia királyai a B-körzetben temetkeztek, Iri-Hór, I. Ka és Narmer sírjai (B-1/2, B7/9, B16/17) kettős veremsírok, egy sírkamrával és egy tárolókamrával. Hór-Aha B10/19 sírja három nagy téglabéléses verem. Ellentétben a kő építkezésről szóló hagyományokkal, melyek szerint az első kő építkezést Imhotep, Dzsószer építésze találta ki és kezdeményezte a III. dinasztia elején, és mindjárt teljesen kőből készült királysírt emelt, az abüdoszi sírváros építményeinek egyes helyein már sor került kő alkalmazására. A sírkamra ajtókeretei többnyire monolitok, hasonlóan az európai megalit sírkamráihoz, az alapzatban és a masztaba felépítményének belsejében töltelékanyagként gyakran található kő – faragott és nyers egyaránt. Az I–II. dinasztia uralkodóihoz nemcsak Abüdosz, hanem Szokar (a mai Szakkara) környékén kapcsolhatók temetkezések – azaz mindkét helyen megtalálhatók ugyanazon uralkodók nevei. A kenotáfiumok (álsírok) rendszere később, a piramisépítő uralkodók korában fennmaradt folyamatos hagyományként, bár jelképi tartalma természetesen változott, átértékelődött. A szakkarai masztabák jelentősen eltérnek szerkezetükben a felső-egyiptomi masztabáktól, már ekkor több belső helyiségből álló, palotahomlokzatot utánzó függőleges falakkal ellátott építmények, amelyek inkább hasonlítanak az Óbirodalom korának előkelő sírjaihoz, mint a királyi masztabákhoz.  Anedzsib idejében Nebetka az S 3038-as sírnál a halmot egy vízszintes terasszal helyettesítette, melyhez lépcsős oldalfalak csatlakoznak. Világosan felismerhető, hogy az új anyag (tégla) alkalmazása miatt keresték azt az elfogadható formát, mely nemcsak a hagyományoknak megfelelő, de az építés technikájának is. Egyfelől összességében ragaszkodtak a tumulus-hagyomány legfőbb előírásaihoz, de rugalmasan váltottak formát a kívánalmak szerint. Tehát egyáltalán nem a sírok új formája kívánta meg a tégla megjelenését, hanem éppen ellenkezőleg, az új építőanyag széles körű alkalmazása eredményezte az új formát, csakúgy, mint a III. dinasztia elején a kő kizárólagos alkalmazása is új formát eredményezett – ugyanis a kő megfelelően szilárd, állékony volt ahhoz, hogy az addig sosem látott méretű sírépítmény ne omoljon össze a saját súlyától. Az óbirodalmi piramisok nem magányosan álltak, hanem kerített templomkerület vette körül őket. Ennek három fő része volt:

  • maga a piramis, benne a sírkamrával (a IV. dinasztia lejtős falú piramisainak szimbolikája szerint a fáraó ezen az emelkedőn ment az égbe a Napistenhez);
  • a halotti templom, azaz „külső sír”, az elhunyt képmásának lakhelye;
  • a halála után istenné vált uralkodó kultuszának szentelt templom — ez általában a gúlától távolabb (gyakran a Nílus völgyében) állt.
    

     

    
    Az első három piramis metszete és alaprajza

    A piramis kialakulásának következő lépése a lépcsős piramis volt. A III. dinasztia minden ismert uralkodójához kapcsolható piramisépítés, de ismeretlen politikai vagy gazdasági okok következtében egyedül a legelső, Dzsószer piramisa készült el még az uralkodó életében, és rajta kívül csak Huni nyugodhatott befejezett piramisban. Ez utóbbit Huni fia, Sznofru fejezte be.

    A piramis fejlődésben a III. dinasztia első uralkodója, Dzsószer (Ḏśr nṯr.(j)rḫt, görögül Toszorthrosz, Tyreisz?) egymaga három jelentős állomást képvisel. Felmerült a gyanú, hogy az építkezést nem ő kezdte, hanem elődje, a közelebbről ismeretlen Szanaht. Ez esetben nem tudni, hogy a hatszori tervmódosítás melyik lépésénél vette át ő az irányítást. Már az eredeti masztaba is az ókori Egyiptom addigi legnagyobb épülete lett volna

    • Dzsószer piramisának alapvető tipológiai újításai:
    1. Az első teljes egészében kőből épített masztaba.
    2. A masztabák egymásra helyezésével kialakított lépcsőzetes piramisforma.
    3. A kerítésfallal határolt terület nagyarányú kiterjesztése, melynek révén a falon belülre kerülhetett a teljes kultikus épületcsoport.

       Dzsószert valószínűleg Szehemhet követte a trónon. Mindössze annyit tudunk róla, hogy 120×120 méteres alapon hétlépcsős piramist kezdett építeni, mely magasságban és alapterületében is felülmúlta volna Dzsószerét. Sírkamráját már pontosan a csúcs alá tervezték, a felépítmény alatt kapott helyet a kanópuszok kamrája is. Szehemhet 139(!) kamrát építtetett halotti kelengyéje számára. A piramis szemmel láthatóan egységes tervek alapján, a tapasztalatok figyelembe vételével épült, gondosan ügyelve a szimmetriára és a majdani tetszetős külsőre. Az építkezés viszont még az első lépcsőfok befejezése előtt leállt, s soha többé nem indult meg.

       Még négy olyan maradvány van, melyet III. dinasztia korú királypiramisként lehet meghatározni. Építtetőjük kiléte ismeretlen, a két nagyobbnál csak sejteni lehet, hogy a szerényebb – 83×83 méteres alapú, 32 halotti kelengyés kamrát rejtő – romhalmaz talán Nebka vagy Haba királyé. E hatlépcsősre tervezett piramisnak az alépítményét teljesen befejezték, s talán a második lépcsőfokot is. A másik azonosítatlan piramis nemigen emlékeztet piramisra. Az egészből összesen egy gigászi gödör készült el, mely a sírkamra és a folyosó előkészülete volt. Már benne van a monolit szarkofág – a folyosó elkészülte után nyilván kicsi lett volna a leszállításához. Az elegyengetett felület méretéből, valamint néhány már helyén levő sarokkőből megállapítható, hogy 120 x 120 méteres alapon hétlépcsősre tervezték, vagyis körülbelül Szehemhet tervei alapján. Tulajdonosa talán I. Neferkaré lehetett. Ez a piramis az építés menetének jó néhány részletét elárulja. Egyszerre több irányból láttak munkához. Elegyengették a szikla felületét, s még nem végeztek ezzel, mikor már lerakták az első kvádereket a sarkokon, elkezdték kivájni a leendő sírkamrát és a hozzá vezető folyosót. Az ún. nyitott gödör módszerével dolgoztak, vagyis nem aknát és/vagy tárnát vágtak, mint a korábbi masztabáknál, hanem hosszú gödröt, végén kiöblösödéssel. A padló és oldalfalak elkészültével és a felépítmény lépcsőfokainak emelkedésével később gond nélkül le tudták zárni a tetejét kőlapokkal, melyek egyben teher-elosztóként is funkcionáltak. E kőlapok szerkezetileg azonosak azokkal a zárókövekkel, melyekkel a tumulusok és masztabák aknáját zárták le.

       A maradék két, igen kicsiny piramis – melyekről még annyit sem tudni, mint a fenti kettőről – hasonlítanak egymásra. Az egyik Nagada mellett áll, kb. 20×20 méteres alapú, a másik pedig El-Kula környékén, és nagyjából 18×18 méteres. Csak lépcsős szerkezetük miatt sorolhatók be a III. dinasztia korába, de ez sem biztos. Az egyikük függőleges aknája igen hasonló a masztaba-típushoz, ami szintén ide közelíti. Amennyiben királysírok, akkor csak harmadik dinasztia korabeliek lehetnek, ha nem uralkodói temetkezés, akkor csak III. dinasztia nem lehet, ugyanis akkor még a szatellit-piramis ismeretlen forma volt: a királyi család tagjai egyszerű masztabákban kaptak helyet. A III. dinasztia után is épült néhány lépcsős piramis az uralkodók családtagjai számára.