Igaz történet alapján készült: SPOTLIGHT – EGY NYOMOZÁS RÉSZLETEI (2015)!

Igaz történet alapján készült: SPOTLIGHT – EGY NYOMOZÁS RÉSZLETEI (2015)!

Tizenéves voltam, amikor először láttam Az elnök embereit, akkor, amikor – ha jól emlékszem – tűzoltó és/vagy kamionsofőr szerettem volna lenni, esetleg régész. “Woodstein” története láttán meg újságíró, aminek az lett az eredménye, hogy egy kockás füzetbe gyűjtöttem mindenféle infókat a rokonokról, majd a hitelességüket nagyapámmal igazoltattam. Nem volt különösebb tervem az így megszerzett info morzsákkal, egyetlen kézzelfogható haszna az volt, hogy megtudtam, hol tartja nagyanyám a dugicsokit, viszont a hőseim sorába az újságírók is bekerültek. A Spotlight – egy nyomozás részletei pedig az a film, ami miatt büszke vagyok arra, hogy én is ebben a szakmában dolgozom. Persze ha a forgatókönyvíró/rendező nem ragaszkodik a tényekhez, esetleg egy kicsit kozmetikázza azokat, és betesz a filmbe sötét sikátorból leskelődő alakokat, autós üldözést és az utolsó élő szemtanút a saját testi épsége kockáztatásával is megvédő újságírót, akkor megoldottuk a problémát, izgalmas, pörgős akciófilm lesz a nyomozásból, amiben az interjú-információ ellenőrzés-írás szentháromságot csak egy flottul megvágott, zenés montázs képviseli, a játékidő java részét pedig a feszült arcot vágó, jóképű újságíró és lengén öltözött kedvesének menekülése teszi ki, az utolsó pillanatban megjelenő cikkel, naplementés dugással és hasonlókkal. A film, aminek címét a Boston Globe napilap oknyomozó rovatától (a tagjait Mark Ruffalo, Rachel McAdams, John Slattery, Brian d’Arcy James és Michael Keaton alakítja) kölcsönözte a rendező (de éppen a jelentése (reflektorfény) miatt egyébként is megállja a helyét) arról a 2002-ben kirobbant botrányról szó, amiben kiderült, hogy a katolikus egyház nemhogy tudott arról, hogy a papok gyerekeket molesztálnak és erőszakolnak meg, hanem aktívan részt vett az események eltussolásában, amiben (bármilyen furcsa is ez a filmet látva) a Boston Globe is segédkezett. Nem egyszerű történet ez, a befogadása sem könnyű. Az ismeretségi körömben vannak olyanok, akik ezt a filmet azért nem fogják megnézni, mert képtelenek, vagy csak nem akarják elhinni, hogy az egyház képes volt évtizedeken át szemet hunyni a molesztálások felett, és hogy nem elszigetelt esetekről, pár megtévedt bárányról van szó, hanem 1993 óta zajló, az egyházi vezetők által szőnyeg alá sepert, gyomorfogató ügyről, amiben legalább 270, Boston környéki papról derült ki, hogy aktívan részt vett. A bostoni ügy kirobbanásához az kellett, hogy a Boston Globe élére egy ejtőernyőst nevezzenek ki – a lap kiadója a The Miami Heraldtól helyezte át azt a Martin Baront, akinek nem volt semmilyen helyi kötődése, így sokkal könnyebben állíthatta rá a Spotlight-rovatot a katolikus egyházra. Boston ebből a szempontból elég különleges helyzetben van, a lakosság nagy része római katolikus, és olyan környezetben nőtt fel, ahol az ilyen ügyekről nem beszélt senki, mert szégyennek tartotta. És mivel a város vezetősége és az egyház nagyon jóban volt egymással, ez magával vonta azt is, hogy a többi fontos intézmény is beállt a sorba, a Boston Globe sem nagyon foglalkozott olyan dolgokkal, amik esetleg az egyháznak kínosak lehettek volna. A film a nyomozás részletes bemutatása mellett gondosan odafigyel arra, hogy a molesztálás áldozataival is foglalkozzon, és az emberi oldalát is megmutassa egy alapvetőn száraz, mechanikusan zajló nyomozásnak. Amiben pedig a legnagyszerűbbet alkotja, az a sajtó munkájának bemutatása, az olyan apróságokkal együtt, mint az újság szerkesztőségi munkájának hiteles ábrázolása – aki már járt valaha egy napilap szerkesztőségében, ráismer a jelenetek nagy többségére, aki meg nem, az higgye el nekünk, hogy igen, ezek ilyen melóhelyek. A Spotlight ettől függetlenül nem az újságíróknak készült film, nem kell megijedni, nincsenek összekacsintós, csak a szakmabelieknek szánt belsős poénok, simán arról szól, hogy páran elvégzik a munkájukat, aminek kézzel fogható hatása lesz a társadalomra. A Spotlight – egy nyomozás részletei a tavalyi év egyik legfontosabb és legjobb filmje volt. Sok elemében emlékeztet Alan J. Pakula 1976-os alapművére, Az elnök embereire, de míg Woodward és Bernstein nyomozásához elengedhetetlen volt a Mély Torok kódnéven emlegetett kormányzati informátor, a bostoni nyomozás az első perctől az utolsóig az újságírók érdeme volt, akik még akkor sem adták fel a küzdelmet, amikor a 9/11-es események miatt egy kicsit parkolópályára kényszerültek. Kitartásukat remélhetőleg az Amerikai Filmakadémia tagjai is értékelik, és a film megkapja a neki vastagon kijáró Oscar-díjat.