Atlantisz – az elsüllyedt földrész – története!

Atlantisz – az elsüllyedt földrész – története!

Atlantisz történelmét két nagy világkorszakra lehet osztani. Az első volt az Aranykor, az “angyalok” korszaka. A másik korszak, ahol az angyalok és “Isten” már nem játszott szerepet a történelemben. Az első korszak maga volt az Éden.

Sok teória született erről, és sok helyen keresték nyomait. Soha nem kezdődött volna el a kutatás, ha a görög filozófus, Platón (kb. Kr. e. 427-347) nem meséli el a történetét két dialógusában, a Timaioszban és a Kritiaszban. Platón görög filozófus leírása Atlantisz tündökléséről és bukásáról közel 2000 könyvet ihletett és megszámlálhatatlan évnyi kutatást ösztönzött. „… Akkoriban, a tenger ott még járható volt. Ugyanis a szoros előtt, amelyet Héraklész Oszlopainak neveznek, egy sziget terült el, nagyobb, mint Ázsia és Líbia (Afrika) együttvéve, s erről a szigetről akkoriban még át lehetett kelni más szigetekre, ezekről, pedig a túloldalon fekvő egész világrészre… Ezen az Atlantisz nevű szigeten egy nagy és csodálatra méltó birodalom létezett, mely nemcsak az egész szigeten uralkodott, hanem sok más kisebb szigeten, és azon szárazföld egyes részein is. Hatalma ezen kívül kiterjedt Líbiára, egészen Egyiptomig és Európára Türrhéniáig… Később azonban hatalmas földrengések és vízáradások támadtak, egy szörnyű nap és egy szörnyű éjszaka leforgása alatt… Atlantisz szigete elmerült a tengerben.” 9000 évvel korábban háború tört ki a Heraklész oszlopain kívül és belül lakó valamennyi ember között. Platón városával az élen küzdöttek Atlantisz királyaival. E sziget Afrika és Kisázsia területénél nagyobb volt, földrengések folytán süllyedt el, és Platón idején áthatolhatatlan iszaptömegként akadályozta a tengerre indulókat. Az atlantisziak neveit először az egyiptomiak fordították le saját nyelvükre, Szolón onnan fordította görögre, jelentésük szerint, ezért viselnek az atlantiszi emberek görög neveket.

Platón leírása Atlantiszról!
 Az istenek sorsot húzva döntötték el, hogy melyik vidék melyik istené legyen. Atlantisz szigetét Poszeidon nyerte. Szentélyeket, áldozatokat rendezett be magának, csakúgy, mint a többiek. Halandó nőtől származó ivadékait telepítette a szigetre. “ A szigetnek ez a tája ilyen volt: a tenger felől, a sziget közepe táján egy síkság terült el, a hagyomány szerint a legszebb minden síkság közt, s a legtermékenyebb. Továbbhaladva a sziget belseje felé, a síkság közelében, körülbelül ötvenstadionnyi (1 stadion=184m) távolságban emelkedett egy hegy, amely minden oldalról alacsony volt. Ezen lakott egy azok közül a férfiak közül, akik kezdetben itt a földből születtek: Euénor volt a neve. Vele lakott felesége, Leukippé. Atlasztól szépszámú és egyéb tagjaiban is tekintélyes nemzedék származott. Király mindig a legidősebb volt, aki ivadékai közül ismét a legidősebbnek adta át az uralkodást, s így őrizték meg a királyi méltóságot sok nemzedéken át. Gazdagságot is szereztek akkorát, amekkora királyi családban sem azelőtt nem volt, sem azután nem lesz egykönnyen, s el voltak látva mindennel, amit csak a városban és az ország más részén szükséges volt megszerezniük. Mert sok minden jött be hozzájuk uralmuk következtében kívülről, de a legtöbb dolgot, ami az élet fenntartásához szükséges, maga a sziget megadta; először is, ami szilárd és olvadékony ércet csak előtár a bányászat, köztük olyat is, aminek ugyan ma csak a neve van meg, de akkor a puszta névnél több volt, tudniillik az oreikhalkoszt, melyet a sziget sok helyén bányásztak a földből, s mely az akkori fémek között-az aranyat kivéve- a legbecsesebb volt. Továbbá, amit csak erdő az ácsok munkájához adhat, gazdagon adott mindent, s bőségesen táplálta az állatokat; a házi és vadállatokat. Ezért elefánt is nagy számmal volt a szigeten; mert legelő nemcsak azoknak az állatoknak jutott bőven melyek a mocsarakban, a tavakban, a folyókban vagy a hegyeken, vagy a síkságokon élnek, hanem ugyanígy ennek is, amely természettől a legnagyobb és legfalánkabb. A szükséges követ pedig a középső sziget széléről, körös-körül s a külsőés belső gyűrű mélyéből fejtették, részben feketét, részben pirosat. A kőfejtéssel két üreget vájtak a hajók számára, melyeket maga a szikla fedett be. Az épületek részben egyszerűek voltak, részben azonban a kövek keverésével színessé tették őket a változatosság kedvéért, hogy természetes gyönyörűséget keltsenek. A legkülső gyűrű körül lévő fal egész kerületét mint valami kenőccsel, bronzzal vonták be, a legbelsőt olvasztott ónnal, végül a fellegvár körüli falat oreikhalkosszal, amelynek tűzszerű fénye van. A királyi palotát a fellegvárban a következőképpen rendezték be. A hideg, illetve a meleg vizű forrást, pedig, melyek bőséges ki meríthetetlen, vize kellemessége és kiváló minősége folytán csodálatosan alkalmas volt, úgy használták fel, hogy épületeket emeltek köréjük, s a víz jellegének megfelelően fákat ültettek. Körös-körül medencéket helyeztek el, egyrészt nyitottakat, a szabad ég alatt, másrészt – a meleg fürdők számára – fedett, téli medencéket; külön a királyi családnak, külön a magánembereknek; külön a nőknek, ismét külön a lovaknak s egyéb igavonó állatoknak, mindegyiket ellátva a megfelelő berendezéssel. Az elfolyó vizet részben Poszeidón ligetébe vezették, melynek sokféle fája a föld kitűnősége folytán csodálatosan szép és magas volt, részben a külső övezetekbe, a hidakon elhelyezett vezetékek segítségével. A síkság egyenletesen sima felszínű volt, s egészében véve hosszúkás alakú, egyik oldala háromezer stadion, a másik, a tenger felől felfelé húzódó oldala, pedig középen kétezer stadion. Ez a terület az egész sziget déli oldalán feküdt, s védve volt az északi széltől. A körülötte emelkedő hegyeket, pedig úgy dicsérik, hogy sok népes falu volt bennük, meg folyók, tavak és rétek, elegendő táplálékul minden házi- és vadállatnak, temérdek erdő, változatos fajták, bármely munkára és mindenféle célra bőséges mennyiségben.