Három áldozat az Ákos utcában! A férfi a vaskapun belülre nyúlt, s érezte benne a kulcsot. Elfordította, s máris a budapesti XVI. kerületi Ákos utca 25.-ben található családi ház felé lépdelt. A lakásból fény szűrődött ki, s a televízió hangjai. 1993. január 13-án este hét órakor a Simlis és szende című sorozatot adták – egyikét Novák Sándor 45 éves kisiparos kedvenc műsorainak. A szemből kapott lövések hatására Novák Sándor előregörnyedt, ám a golyók oda is követték, sőt, akkor is, amikor a földön feküdt. Tizenkét lövés érte.
– Mit csinálsz, apa? – nyitotta ki emeleti szobájának az ajtaját Zita, Novák Sándor kisebbik lánya. Éppen porszívózott, amikor lentről a zajt hallotta.
A gyilkos a lépcső aljáról ránézett, s gondolkodás nélkül tüzelt. Talán ezért sem talált az első három lövés. Zita meg csak állt dermedten. A férfi ismét meghúzta a ravaszt. Ezek a lövések a hasán és a mellén érték, mire hátralépett, becsukta az ajtót, és összeesett. A férfi fellépdelt a lépcsőn, benyitott az ajtón, fegyverét Zita halántékához illesztette, s egy sorozatot engedett belé. Aztán felegyenesedett, s biztosította a fegyverét.
Ekkor újabb zajt hallott a bejárati ajtó felől.– Óriási erőkkel kezdtük meg az ügy felderítését – emlékezik Kátai Elek nyomozó. – S nemcsak az áldozatok száma, hanem bonyolultsága miatt is.
Ami nagyon gyorsan bizonyossá vált: a gyilkosság nem Tóth Lász-lóné ellen irányult. A három házzal arrébb lakó, négygyermekes családanya ugyanis éppen csak átnézett Novákékhoz. Egy fényképet akart elkérni, azt, amelyet a férje tett volna annak a katalógusnak a címlapjára, amelyet Novákék kérésére készített. A nyomozók felgöngyölítették ezt a szálat is – eredménytelenül.
Akkor talán Zita lehetett a célszemély? A válasz nem egyszerű, hiszen a csinos, tizenhét éves lány kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett. Egy időben rokonszenvezett a bőrfejűekkel is, szívesen járt szórakozni kétes helyekre, ráadásul volt egy különös szokása: a barátaitól elkérte a személyi igazolványukat, s kitépett belőle egy lapot. Ötvenhat darab ilyen okmánytöredéket találtak a nyomozók a szobájában. – Nekem viszont meggyőződésem, hogy a férjem ellen irányult a szörnyű tett – törölgeti a szemét Novák Sándorné.
Az asszony még soha nem beszélt újságíróval a férje haláláról. Nem állítom, hogy nekem könnyen sikerült meggyőznöm: semmit sem veszíthet avval, ha rajtam keresztül megosztja az olvasókkal a feltevéseit – viszont a tőlük érkező esetleges információval csak nyerhet.
– Azért gondolom így – folytatja –, mert teljesen véletlen, hogy a szegény kislányom egyáltalán itthon volt.
Az anya ugyanis éppen aznap este érkezett haza Olaszországból, ahol a nagyobbik lányának az esküvőjét készítette elő. Érkezését meglepetésnek szánta, „titkát” csupán az egyik barátnőjének árulta el telefonon – aki viszont információjával szaladt át a családhoz. Zita ezért megváltoztatta a szándékát, s kivételesen nem a fiújával randevúzott, hanem otthon maradt takarítani: hadd örüljön az anyukája, hogy tiszta lakásba érkezik.
– De ki akarhatott ártani a férjének? – tűnődöm.
– Sándor abban az időben nagyobb összegű kézpénzt tartott itthon – jegyzi meg az egyik szomszéd, s egyben a család jó barátja, aki a beszélgetésünket hallgatja.
– Igen, igen, hiszen azért is mentünk ki Olaszba, hogy Gyöngyi házának a felét kifizessük – toldja meg Novákné. – S biztos, hogy a magyar pénz, amit át akart váltani, már nála volt?
– Hogyne, magam láttam még a gyilkosság délelőttjén is a műhelyében a rengeteg ötezrest karikába göngyölve, gumival átkötve.
– Ez a pénz sosem került elő – teszi hozzá az özvegy. – Csakis a gyilkos vihette magával. Ezért gondolom, hogy elsősorban a férjemet akarták meggyilkolni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: