A Tesla-tekercs feltalálása elhallgatott tudomány!
A generátorok kifejlesztése közben Tesla megismételte Hertz elektromágneses hullámokkal végzett kísérleteit, mivel Párizsban „elragadott a lelkesedés tüze, és meglehetősen égtem a vágytól, hogy a saját szememmel lássam a csodát.” Ez a lelkesedés vezetett az egyik leghíresebb találmányához, a Tesla-tekercshez…Mint a transzformátorban, a vastag tekercset primer tekercsnek hívták, a vékony tekercset pedig szekunder tekercsnek. Az akkumulátor és az árammegszakító a primer tekercshez csatlakozott, míg a szikraköz a szekunder tekercshez volt csatlakoztatva. De most térjünk vissza a Hertzhez. 1887 előtt több kísérletet végzett egy indukciós tekerccsel, amelyben szikrákat állított elő a szekunder tekercsben, amikor az árammegszakító nyitotta a primer áramkört a berendezésben. Ahogyan a kiváló rádiótörténész, Hugh Aitken emlékeztet bennünket, ezek a szikrák „természetesen hirtelen elektromos áram löketet jelentenek, pontosan azt a fajta elektromos töltésáramlást, amely a Maxwell-egyenletek szerint elektromágneses sugárzást hoz létre.” Hertz észrevette, hogy minden alkalommal, amikor az indukciós tekercsben szikrák keletkeztek, egy szikraközös rézhurok segítségével a laboratórium más részein is ki tudott mutatni szikrákat. Először is, megszabadult a szigeteléstől és helyette az indukciós tekercsekben légrést iktatott be a primer és a szekunder tekercsek közé. Másodszor, mivel az indukciós tekercsben a vasmag nagyon felmelegedett, újratervezte az általa használt változatot oly módon, hogy a vasmagot oda-vissza lehessen mozgatni a primer tekercsben. Rájött, hogy a mag mozgatásával együtt a primer tekercs induktivitását is be tudja állítani. Tesla most arra jött rá, hogy a kondenzátor és indukciós tekercs gondos beállításával még magasabb frekvenciaszinteket lehet elérni. Az elektrotechnikai tudomány kutatói kezdetben azt feltételezték, hogy ha a kondenzátor kisül, az elektromos áram csak az egyik lemeztől a másikig folyik, ugyanúgy, ahogy a víz kifolyik a tartályból. Azonban 1856-ban a brit fizikus, Sir William Thomson matematikai úton bebizonyította, hogy kondenzátor kisülés rezgési folyamat. Ahogyan egy függőleges kiegyensúlyozott rugó fel-le mozog, amikor elengedik, az elektromos töltés a kondenzátor lemezek között oda-vissza hullámzik, amíg a tárolt energia disszipál és nagyfrekvenciás áram formájában áthalad az áramkörön. Tesla egyesítette a kondenzátor kisülés rezgő természetével kapcsolatos ismereteit a rezonancia elvével, és megszületett egy találmány, amely olyan áramot állított elő, amelynek a feszültsége és frekvenciája magasabb volt, mint a más berendezések által generált áramé. Ezt a találmányt oszcilláló transzformátornak nevezte el, de ahogy egyre több kutató kezdte el használni, a berendezés Tesla-tekercsként vált ismertté. Az oszcilláló transzformátor alapvető szerepet töltött be Tesla vezeték nélküli energiával kapcsolatos számos későbbi munkájában, és Tesla ezt tekintette az egyik legnagyobb felfedezésének. Ennek a következtetésnek potenciális biztonsági haszna volt, hiszen a nagyfeszültségű váltakozó áram okozta áramütés elkerülésének egyik módja, hogy növelik a meglévő elosztási rendszerekben használt frekvenciát. Tesla riválisa, Elihu Thomson, akit régóta foglalkoztatott a váltakozó áram biztonságossága, tovább vizsgálta a nagyfrekvenciájú áram élettani hatását. Mindeközben Tesla nyilvános bemutatóin kamatoztatta a bőrhatást. A bőrhatásnak köszönhetően volt képes megragadni a nagyfrekvenciás készüléke egyik kapcsát és több tízezer voltot keresztülvezetni a testén, amely elegendő energiát biztosított ahhoz, hogy ragyogóan megvilágítsa a kezében tartott izzót vagy elektroncsövet.