Világsztárok élete: Kurt Russell!
Kurt Vogel Russell (Springfield, Massachusetts, 1951. március 17. –) Golden Globe-díj-ra jelölt amerikai színész. Gyermekkorában kezdett filmezéssel foglalkozni hollywoodi filmekben az 1960-as évek alatt, és azóta is rendszeresen feltűnik különböző műfajú produkciókban, mint például a Komputer teniszcipőben, Menekülés New Yorkból, A dolog, Nagy zűr kis Kínában, Az utolsó csepp, Tango és Cash, Lánglovagok, Csillagkapu, Tombstone – Halott város. Russell Springfieldben (Massachusetts) született, leszármazottja William Russellnek és Martha Daviesnek, akik Angliából érkeztek Massachusettsbe 1640 körül és a mai Arlington területén telepedtek le. 1964-ben a népszerű amerikai sorozat, a The Fugitive egy epizódjában is megjelent, majd további sorozatok egy-egy epizódjaiban játszott (Gilligan’s Island (CBS), The Legend of Jesse James (ABC), The Road West (NBC)). 1966-ban a CBS Lost in Space című sci-fi sorozatában egy bolygó urának fiát, Quano-t alakította. Elvis Presley többször is Russell pályájának része volt. Azon kívül, hogy gyerekszínészként feltűnt A világkiállításon történt című Elvis-musicalben, az 1979-es, Carpenter rendezte Elvis c. filmben, majd 1994-ben a Forrest Gump című filmben ő volt Elvis Presley hangja, majd 2001-ben a Milliókért a pokolba című filmben egy ál-Elvist alakít, aki egy las vegasi kaszinórablásban vesz részt. 2006-ban kiderült, hogy ő volt a rendezője a Tombstone – Halott város című filmnek, nem pedig George P. Cosmatos, ahogy a stáblistában volt látható. Russell szerint Cosmatost Sylvester Stallone ajánlotta és valójában csak szellem-rendező volt, mint a Rambo II esetében is. Russell azt nyilatkozta, megígérte Cosmatosnak, hogy amíg a rendező él, titokban tartja a dolgot. Cosmatos 2005 áprilisában hunyt el.Kurt Russell felesége Season Hubley volt, akivel az 1979-es Elvis című film felvételein találkozott. Egy fiuk született 1980-ban, Boston Russell. 1983-ban válásuk közepette Russell Goldie Hawnnal került kapcsolatba a Második műszak forgatása során, és azóta is együtt vannak. 1986-ban született egy fiuk, Wyatt. A pár 1987-ben együtt forgatta A vasmacska kölykei című komédiát. Hawn Bill Hudsontól született fia és lánya, a színész Oliver és Kate Hudson Russellt ismerik el apjukként.