Figyeljünk oda rá: Megváltozik az agya, ha trauma éri!
A poszttraumatikusstressz-szindrómát hajlamosak vagyunk egyszerű pszichológiai rendellenességként felfogni – pedig egy személyt ért nagyobb mértékű trauma nemcsak a személyiséget, de az agyi szerkezetet is megváltoztatja. A PTSD-től szenvedő emberre jellemző, hogy egy olyan trauma érte, amelyet nehezen tud feldolgozni – az, hogy ez pontosan mit jelent, egyénenként változhat. Leggyakrabban akkor találkozunk a betegség fogalmával, ha harcmezőről hazatért katonákról beszélünk, de ugyanígy kiválthatja gyermekkori bántalmazás, szexuális erőszak, egy szeretett személy halála, egy baleset vagy egy különösen kegyetlen jelenet végignézése. Egészséges működés esetén az agy ilyenkor beindítja az alkalmazkodási mechanizmusait, azaz a traumát átélt személy elkezdi elfelejteni az esemény részleteit. A ventromediális prefrontális kéregnek szerepe, hogy az amigdala által gerjesztett érzelmi válaszokat szabályozza – ezek közül is főként a negatív érzelmeknek jut nagyobb szerep. Az agy ezen területe nem tudja hatékonyan elvégezni a munkáját, mivel a hippokampusz fals működésének következtében képtelen megkülönböztetni a régmúlt és a jelen eseményeit. Tehát ha negatív hatásra az amigdala túldolgozza magát, akkor nagyobb félelem hullám is érkezik a régióból – amit a ventromediális prefrontális kéreg sem állít meg, hiszen a hippokampusz fals működése miatt képtelen megállapítani, hogy mely emlék régi, és mely nagyon új. Ez a PTSD neurológiájának ördögi köre, és ez az, amiért csak enyhe ingerek hatására is beindulhat egy pánikszerű válaszreakció a szenvedő alanyban. Ami nem öl meg, az megerősít!? – Igaz ez a mondás vagy csak önáltatás? Egy szélsőséges példa: valaki túlél egy balesetet, és utána arról beszél, hogy egész másnak látja a világot, és boldoggá teszik apró dolgok, amelyeket korábban észre sem vett. Megváltoztatta a traumatikus élmény, vagy ez csupán ideiglenes eufória, torzítás, érzéki csalódás? Amikor értelmet találunk a szenvedésben, akkor magunkat csapjuk be a továbblépés érdekében, vagy tényleg fejlődünk? Betegség. Egy közeli családtag elvesztése. Egy óriási csalódás. Egzisztenciális mélypont. Válás. Traumák, amelyek darabokra tépik az ember lelkét. És amelyek után nem ugyanaz az ember épül vissza romjaiból, aki korábban volt. Egy sorsfordító esemény ugyanis, ahogy a nevében is benne van, alapjában változtathatja meg az az életet, és azt a képet, amelyet a világról és benne önmagunkról alkottunk. Az agyunk mindig értelmet keres a jelenségek mögött. Fantasztikus szerkezet: a sokféle érzetet, észlelést rendezni igyekszik, összefüggéseket keres köztük szüntelen. Ez történt, ide vezetett, ez lett a következménye, ez a tanulság… Persze olykor hibás a kapcsolás. Ha két esemény nagyjából egymást követi, hajlamosak vagyunk összekötni őket, ok-okozati láncot alkotunk, akkor is, ha semmi közük egymáshoz. Csakhogy, mondja a pszichológus, ha erősebbé válik az ember egy nehéz időszak után, akkor az nem a szenvedés miatt van, hanem a szenvedés ellenére.