Figyeljünk oda rá: A farmakológia alapjai!

Figyeljünk oda rá: A farmakológia alapjai!

A helyi hormonok olyan endogén anyagok, amelyek hatása lokálisan, a felszabadulás vagy termelődés helyének környékén (parakrin hatás) vagy magán a szekretáló sejteken (autokrin hatás) jelentkezik. Használatos az autakoid (görög autosz = saját, akosz = gyógyhatású szer) elnevezés is azoknak a helyi hormonoknak a megjelölésére, amelyek élettani, kórtani szerepe elsősorban károsító ingerek és kórfolyamatok elleni válaszok, például gyulladás kiváltásában van. Ezek a biológiailag aktív anyagok többnyire egyéb funkciókat is ellátnak, sejtek közötti jelátvivő ként (neurotranszmitter vagy neuromodulátor hatás) vagy a keringésbe kerülve, szisztémás hatásokat váltanak ki. A nitrogén-monoxid (NO) a neuronokon és a gyulladásos sejteken kívül képződhet az endothelben is, és „endothel-derived relaxing factor”-ként (EDRF) mint másodlagos mediátor egyéb autakoidok (hisztamin, szerotonin, bradykinin) hatásainak közvetítésében vehet részt. A hisztamin  biológiai hatásait és feltételezhető szerepét az anaphylaxiás reakció kiváltásában Sir Henry Dale és munkatársai írták le 1910-től megjelenő közleményeikben. A hisztamin emlősszövetekben és -szövetnedvekben, állati mérgekben és növényi szövetekben széles körben megtalálható, és ezt jelzi elnevezése is (görög hisztosz = szövet). Metabolizmus. A hisztamint főleg az imidazol-N-metil-transzferáz enzim metabolizálja, és a keletkezett N-metil-hisztamin azután a monoamin-oxidáz (MAO) hatására N-metil-imidazol-ecetsavvá alakul. A hisztamin oxidálásában szerepet játszik a nem specifikus diamin-oxidáz is. A hatástalan metabolitok a vizelettel ürülnek ki. Hisztaminreceptorok. Szelektív ligandumok segítségével négy hisztaminreceptor-típust jellemeztek, majd molekuláris klónozás után meghatározták a szerkezetüket és jelátviteli mechanizmusukat. A hisztaminreceptorok főbb jellegzetességeit a 45.1. táblázat szemlélteti. Érdekes, hogy a hisztamin affinitása négyféle receptora iránt jelentősen különbözik (H₃ ~= H₄ > H₂ > H₁ receptor). A hisztamin receptorok mind a négy típusánál konstitutív aktivitás mutatható ki speciális in vitro rendszerekben, elsősorban transzfektált sejtekben. A posztkapilláris venulák endotheljének citoszkeletonja átrendeződve összehúzódást vált ki, és így interendothelialis rések keletkeznek, melyeken át plazma áramlik ki, duzzanat jön létre, és kialakul a gyulladás korai stádiuma. Intradermalis injekció után a két helyi vascularis választ (értágulat, plazma-extravasatio) még axonreflex által kiváltott piros udvar is kíséri (Lewis-féle „hármas válasz”). A hisztaminnak direkt szívhatásai vannak, a H₂-receptorok izgatása révén poSimaizom- és érhatások. A H₁-antagonisták a hisztamin simaizom-kontrakciót kiváltó hatását gátolják a hörgőkben, a bélben és a nagyereken, de csökkentik az endothelfüggő értágulatot, bőrpírt és a posztkapilláris venulák permeabilitásfokozódását is. A H₁-antagonisták után megmaradó értágulat H₂-antagonistákkal blokkolható. A szenzoros idegvégződések H₁-receptorainak izgatásával kiváltott axonreflex eredményeként kialakuló piros udvar is gátolható H₁-receptor-blokkolóval.zitív chronotrop és inotrop hatást vált ki, a H₁-receptorokon keresztül pedig gátolja a pitvar–kamrai átvezetődést.  Központi idegendszeri hatások. Az első generációs antihisztaminoknál jelentősek. Egyrészt a szedatív, illetve a kognitív funkciókat gátló mellékhatásokért felelősek, másrészt a vestibularis magvakban található H₁– és muszkarinreceptorok blokkolása terápiásan hasznosítható antiemetikus hatást eredményez. A terfenadin önálló gyógyszerként bevezetett aktív metabolitja, a fexofenadin, valamint a cetirizin és a loratadin csak extrém magas koncentrációban blokkolják a K⁺-csatornákat, és gyakorlatilag nem arrhythmogenek. Ellenben a mizolastinnál már alacsonyabb plazmaszintnél enyhe K⁺-csatorna-gátló hatást tapasztaltak.