“Ha az ember nem érzi magát szeretve, lassan meghal!” – Ez az emberi lét egyik alapvető szükséglete!

“Ha az ember nem érzi magát szeretve, lassan meghal!” – Ez az emberi lét egyik alapvető szükséglete!

Korunk egyik legnagyobb filozofikus guruja, Osho sokunk számára nem ismeretlen. Ha csak egy kis töltekezésre, vigasztalásra, támogatásra, pozitív életszemlélet vágysz, fordulj az írásaihoz, tanításaihoz. Az ember szükségét érzi annak, hogy fontos legyen, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak. Csak úgy tud valaki testileg és lelkileg is egészséges életet élni, ha értelmét látja létezésének, fontosnak érzi magát. Ha nem érzed azt, hogy értékelnek, és szeretnek, akkor ez az érzés fokozatosan a leépüléshez, majd a halálhoz vezet. Éppen ezért a szeretet a legfontosabb pozitív terápiás érzés. Bizonyos kutatások alapján kimutatták, hogy ha egy kisgyerek nem kap elég szeretetet, ölelést, és gyengédséget, akkor nem fog megfelelően fejlődni. A test hiába kapja meg a szükséges táplálékot, ha a lélek el van hanyagolva. Ebben az esetben az ember állandóan szomorúnak, levertnek, fáradtnak, magányosnak, reménytelennek, és gyengének érzi magát. A világ összes terápiáján részt vehetünk, ha nem ismerjük a szeretet erejét, mit sem érnek az önsegítő csoportok, és -könyvek. 100-ból 90 ember betegségének hátterében erős szeretethiány húzódik. Már az első terápiás alkalmakon érezhető a pozitív változás, ugyanis a páciens megérzi azt, ha odafigyelnek rá, fontos valakinek, és szeretetet kap. A gyermekkor hatása hogyan alakítja életünket! Amikor erről kezdett mesélni, könnyek szöktek a szemébe. Úgy ült a székben, mint egy megvert, megalázott kisfiú. És akkor, ott, valóban, egy kisfiú ült velem szemben. Az a kisfiú, akinek élete során nagyon gyakran kellett elszenvednie sértéseket, kritizálást, bántást, szeretetlenséget. A gyermekkor hatása mély nyomot hagyott a lelkében, önértékelésében. Az édesanyja egy kivételesen szigorú és rideg asszony volt, szinte sosem simogatta, ölelte kisfiát, de annál gyakrabban kritizálta, szidta. Az ő szemében a gyermeke csak kétbalkezes, suta, szerencsétlen lehetett. Bármit tett a kisfiú, soha nem volt elég jó az anyukájának. A gyermekkor úgy telt el, hogy egyáltalán nem kapott megerősítést, dicséretet. Ebben a szellemben nőtt fel, minden iskoláját kitűnővel végezte, de elismerés, vagy dicséret nem járt érte. Szép lassan elkezdett változni a férfi. Amikor először jött hozzám, egy görnyedt, öregember benyomását keltette. Hiszen a lelki terhek nyomták őt. A változás szemmel látható volt. Már nem a gyermekkor hatása irányította életét, hanem a derűlátás, boldogság. Szinte mindig mosolygott, ami korábban nem volt jellemző. Egyenesebb lett a tartása, elkezdett fogyni, és szinte kivirult. A házassága kezdett rendbe jönni, elkezdtek közeledni egymáshoz. Sokkal magabiztosabb, határozottabb, önbizalommal telibb lett az együttes munkánk hatására.