Magyar sztárok: Zámbó Jimmy!
Zámbó Imre, ismertebb nevén Zámbó Jimmy (Budapest, 1958. január 20. – Budapest, 2001. január 2.) kétszeres EMeRTon-díjas magyar énekes. A magyar popszakma egyik legsikeresebb magyar énekese. Rajongói „király”-ként tisztelték. Legnagyobb hatást a görög énekes, Demis Roussos gyakorolt rá, akinek stílusa érződik Jimmy dalain. Saját, otthonában tartott fegyverével 2001. január 2-án hajnalban főbe lőtte magát, majd délelőtt 10 órakor belehalt sérüléseibe 42 évesen. Az 1990-es évek egyik legsikeresebb előadója 1958. január 20-án született Budapesten, a VII. kerületben. Zenei vénája már gyermekkorában megmutatkozott, testvéreivel (György, Tihamér, Árpád, Marietta) zenélt előbb otthon a család zongoráján, később pedig a Magyar Rádió gyermekkórusában zenéltek és énekeltek. „Jimmy”. 1988-ban visszatért Magyarországra, még ebben az évben tavasszal a Tessék választani! bemutatón lépett fel a Ne kérj című szerzeményével, nyáron pedig Valahol bús dal szól című dalával megnyerte a nemzetközi Interpop Fesztivál szerzői és előadói díját. 1989-ben újra a Tessék választani! fellépői között szerepelt. 1991-ben megjelent első albuma Csak egy vallomás címmel, majd nem sokkal ezután négy és fél oktávos hang terjedelmének és csodálatos előadásmódjának köszönhetően a közönség elnevezte őt Király-nak, majd a Magneoton kiadó feltette a lemezborítón az i-re a koronát. A nagy érdeklődésre tekintettel 1999. november 21-én este bejelentették a 3. koncertet, ami 1999. december 28-án lett volna. Eközben leégett a Budapest Sportcsarnok, így ezt a koncertet a BNV egyik pavilonjában tartották meg. Saját műsora az RTL Klubon 1999. december 24-én debütált, “Karácsony Zámbó Jimmyvel” címmel jelentős nézettséget érte el, majd ennek a műsornak lett a folytatása a “Dalban mondom el” 2000-től haláláig. A popszakma nagy része és a nagyközönség bizonyos rétege, máig értetlenkedve tekint az énekes rendkívüli karrierjére.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: