Bántalmazó családi közeg és a gyerek!

Bántalmazó családi közeg és a gyerek!

Bántalmazó házasságban élő, gyermeket (vagy több gyermeket) nevelő anyák legnagyobb és leggyakoribb dilemmája az, hogy kilépjenek-e a házasságukból. Ha saját maguk szempontjából azonnali igent is mondanának, akkor is gyakran megakad a gondolatmenetük, és az elhatározásuk gyengül, amikor azt a kérdést teszik fel, hogy vajon mi jó a gyereknek? Ha elvált, egyedül élő szülő gyerekeként nő fel, vagy egész, teljes családban, ahol van egy bántalmazó apával? Ha egy családtag az anyát bántalmazza, vele együtt a gyereket, gyerekeket is bántalmazza. (2.) Nincs olyan feszültség a családon belül, amit a gyerek a szuper érzékeny receptoraival ne érzékelne.A bántalmazás olyan erős feszültséget, olyan érezhető, szemmel látható hangulat- és viselkedésváltozásokat okoz a szülőknél, főleg az anyánál, hogy ezeket lehetetlen eltitkolni a gyerekek előtt. Ráadásul a gyerek nem érti, hogy anya miért feszült, miért ideges, miért szomorú, és a legtöbb gyerek magára veszi a terheket, azt gondolja, azt hiszi, hogy ő az oka anya szomorúságának. Ha bántalmazó kapcsolat alakul ki a szülők között, az minden esetben, kivétel nélkül hatással van a bántalmazó közegben felnövő gyermekek jelenére és jövőjére is. Hiába gondolja azt a bántalmazott fél – az esetek többségében az anya -, hogy képes megvédeni a gyermekét/gyermekeit a rossz vagy bántalmazó házasság hatásaitól – pl. azzal, hogy vigyáz arra, hogy a gyerek ne lássa, ne hallja a veszekedéseket, lehetőleg ne vegye észre, hogy apa és anya között feszültség van, vagy ha pl. elhanyagoló apa mellett, azt hangsúlyozza a gyerekeknek, hogy a férj igenis nagyon jó apa – ez csak fájdalmas illúzió marad, mert a család egy rendszerként működik, amiben minden egyes tag, és a tagok közötti minden egyes viszonyulás, interakció és kapcsolat kihatással van a többi tag rendszeren belüli pozíciójára, közérzetére, fejlődésére.A kérdésre reagálva azt mondhatom, nincs egyszerű és mindenkire igaz válasz. Vannak, akik azért verik a gyereküket, mert egyrészt azt gondolják, joguk van hozzá, és megtehetik ezt, másrészt mert nincsenek eszközeik a gyermek fegyelmezésére, a konfliktusok kezelésére. Ilyenkor vagy leválasztja magát a szülőkről, nem bízik bennük, és nem is keresi a közelségedet, vagy ambivalens módon folyamatosan keresi a közelséget, de sosem bízik abban, hogy ez neki kijár, és ezt ő tényleg megérdemli. Örökké vágyódik egy normális kapcsolatra, de mindig csalódik.