Mi váltja ki a klausztrofóbiát?
Minden ember egy őt körülvevő személyes térként ismert védőburokban él, de ennek a buroknak a mérete egyénről-egyénre változik.Azok az emberek, akiknek a személyes terük az átlagosnál nagyobb, hajlamosabbak a klausztrofóbiás szorongásra, állítja egy új tanulmány.A vizsgálatok során megállapítottuk, hogy akikre jellemzőbb a klausztrofóbiás szorongás, azok általában túlzottan érzékenyek az őket körülvevő személyes térre – mondta Stella Lourenco, pszichológus, a kutatás vezetője. .Mindkét lehetőség elképzelhető – tette hozzá Lourenco.Bizonyos fokig időnként minden ember megtapasztalja a klausztrofóbiát, de a szorongás mértéke nagyon eltérő lehet. Az emberek körülbelül 4 százaléka szenved erős klausztrofóbiától, amely pánikrohamot okoz, ha egy szűk alagúton haladnák át, vagy például liftbe szállnak.Ha megértjük, hogy mik azok a körülmények, amelyek a klausztrofóbia kialakulásához vezetnek, akkor hatékonyabb terápiákat tudunk kidolgozni a bezártság érzésének leküzdésére – mondta Matthew Longo, a Londoni Egyetem pszichológusa, a tanulmány társszerzője. A klausztrofóbiát korábban gyakran hozták összefüggésbe valamilyen traumatikus élménnyel, de ma már tudjuk, hogy a szűk helyen történő traumatikus élmény nem okoz teljes klausztrofóbiát, mondta Lourenco, aki a kutatások során arra jutott, hogy az alapvető térérzékelés és bezártság érzése között viszont egyértelmű összefüggés van. Lourenco és Longo a vizsgálatok során bebizonyította, hogy a klausztrofóbiás emberek a torzult térérzékelés miatt rendszerint alulbecsülik a vízszintes távolságokat, míg az akrofóbiás, más néven tériszonyos emberek általában rosszul mérik fel a függőleges távolságokat. A tanulmány részleteit a Cognition című folyóiratban publikálták.”Tízéves koromból emlékszem az első esetre, amikor rám tört a klausztrofóbia. Egy rokonunk otthonában bújócskáztunk, én pedig egy beépített szekrényben bújtam el. Amikor ki akartam jönni, bárhogy is próbálkoztam, nem tudtam belülről kinyitni az ajtót. Hirtelen forróságot éreztem, sikítani és sírni kezdtem. Bár voltak mások odakint, akik próbáltak segíteni nekem, hogy kijuthassak, mégis azt éreztem, hogy ott fogok meghalni. “Aki klausztrofóbiában szenved, a zárt terektől, a bezártságtól, korlátozottságtól érez szorongást. Mint általában minden fóbiánál, az érintettek ebben az esetben is többnyire tudatában vannak, hogy a félelmük eltúlzott, mégsem képesek tenni ellene. Természetesen a szorongás mértéke egyénenként eltérő lehet, így van, akinél enyhébb, és van, akinél súlyosabb tüneteket váltanak ki ezek a helyzetek. Klinikai értelemben vett fóbiáról abban az esetben beszélhetünk, ha tartósan, legalább hat hónapon keresztül fennáll, illetve jelentős szenvedést okoz az egyénnek, tehát befolyásolja már a mindennapjait is””Úgy gondolom, ma már Magyarországon is egyre jellemzőbb, hogy az emberek mernek pszichológustól, pszichiátertől segítséget kérni. Különösen olyan esetekben, ha az életük eljut egy olyan pontra, amikor már azt érzik, képtelenek egyedül uralni a helyzetüket. A fóbiák ékes példái ennek, hiszen eléggé kézzelfoghatóak a tüneteik, amelyek révén rengeteg szenvedést tudnak okozni”