Kisességi komplexus! Honnan ered!
Aki 30 évesen otthon él, és sem jó kapcsolata sem neki tetsző munkája nincs, csak a sok testi meg lelki gondja, annak igenis természetes és reális érzés, ha kisebbnek érzi magát az átlagnál. Elég nehéz lenne így bemagyarázni, hogy de igen én értékes ember vagyok és mindenki tiszteljen meg szeressen.. Ha már kialakult, akkor mit teszünk? Meg akarjuk szüntetni? Átéljük, szomorkodunk rajta, vagy esetleg erre az érzésre fogjuk azt, hogy miért ne csináljunk továbbra sem semmit a változásért? Jó lehet az is ha meghatározzuk mitől van ez, és kik miatt érezzük így? Ők sem feljebb valóak sőt, lehet épp ugyanebben szenvednek. Később elemezni lehet a cselekedeteinket is pl. vajon emiatt a komplexus miatt vállaltam el megint hogy xy helyet dolgozok? Szívem szerint csinálnám ezt, vagy ez csak a csicskáknak való? Legjobban akkor tudsz tenni ellene ha valamiben nem kicsi vagy, átlagos, hanem nagy! Ergo eredményt érsz el, leteszed az asztalra azt, amire sok nálad fejebbvalónak gondolt ember nem képes. Ekkor automatikusan szűnik az egész. Lehet még olvasni a témában Paul Hauck jó könyveket ír, a Föl a fejjel című pont erről szól.Az egészséges önértékelés segítségével észleljük és elfogadjuk önmagunkat anélkül, hogy szükségét éreznénk a másokkal való összehasonlításnak, illetve annak, hogy folyamatosan értékeljük önmagunkat és másokat. Félelem nélkül ismerjük fel érzéseink és hangulataink széles palettáját, elfogadjuk és átéljük, komolyan vesszük azokat mint saját lelkünk jelzéseit. Érzéseink észlelésén át értjük meg a szükségleteinket és saját lényünket, valamint élettörténetünket és a többi emberhez fűződő viszonyunkat. Az önértékelés négy pillére a következő: önelfogadás, önbizalom, kontakt- és kapcsolati képesség, pozitív szociális kapcsolatok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: