Együttélés a fekélyes vastagbélgyulladással – Egy fiatal egyetemista története!
Tamás 26 éves volt, közgazdásznak készült, élte az egyetemisták életét. Tanult, sportolt, utazott. A betegség hasmenéssel, majd véres hasmenéssel, váratlanul tört rá.Tamás Heteken át azzal hitegették, hogy csak múló fertőzésről van szó, hiszen az egész egy megfázáshoz kapcsolódóan kezdődött. Antibiotikumkúrát kapott. Több doktornál is járt, míg egyikük végül kimondta, hogy az egyáltalán n em csillapodó tünetek hátterében nem fertőzés áll.Javasolta, hogy Tamás keressen fel egy gasztroenterológust. Hónapok teltek el, mire sor került egy vastagbéltükrözésre. A vizsgálat során kivett bélminták szövettani vizsgálata egyértelműen azt mutatta, hogy a fiatalember krónikus fekélyes vastagbélgyulladásban – colitis ulcerosában – szenved. Fekélyes vastagbélgyulladással a munka világábanÉlet gyulladásos bélbetegséggelMivel a gyulladásos bélbetegségek – fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) és a Crohn-betegség – meggyógyítása ma még lehetetlen, nem üres frázis, hogy az ebben szenvedőknek meg kell tanulniuk együtt élni betegségükkel.Részletesen a gyulladásos bélbetegségekről. Diplomával a zsebében azonnal felvették egy multi 2 éves vezetőképző tréningprogramjába.
Összességében elég jól vagyok, hasmenésem nincs. Szerencsére úgy hozta a sors, hogy ma már olyan barátnőm van, aki maximálisan mellettem áll. Elfogad a betegségemmel együtt. Munkahelyem nincs, viszont van egy önálló vállalkozásom, ami sikeresnek tűnik, meg tudok belőle élni. Hátránya, hogy nem vagyok emberek között, előnye viszont, hogy sem azon nem kell stresszelnem, hogy a főnökeimnek megfelelek-e, sem azon, hogy eljutok-e a WC-hez.Az egészségügy nagy hiányossága, hogy a betegek nem kapnak megfelelő felvilágosítást. Az elmúlt három és fél évben megtanultam, hogy ki kell állnom magamért, de megtanultam azt is, hogy figyelnem kell a testem jelzéseire. Például nem mindegy, hogy mit eszem, vagy hogy fizikailag mennyire terhelem magam. Vitorlázást, utazást, nyaralást, síelést ugyan előre nem tervezek, de azért nagyjából visszakaptam az életemet.” (x)Gyulladásos bélbetegségek – Mik a különbségek?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: